Hszi útmutatást adott az árvíz elleni küzdelemhez és a katasztrófa utáni újjáépítéshez
Augusztus 17-én ülésezett a KKP KB Politikai Bizottságának Állandó Bizottsága, tanulmányozták az árvíz elleni küzdelem során szerzett tapasztalatokat és megfogalmazták a katasztrófa utáni újjáépítés során megoldandó feladatokat. Hszi Csin-ping, a KKP főtitkára elnökölt az ülésen, amelyen beszédet is tartott.
Az ülésen Hszi hangsúlyozta, hogy július második felétől augusztus első feléig tart a kritikus időszak az árvíz elleni küzdelem számára. A Párt- és kormányszervek minden szintje, a hadsereg, illetve a magánemberek jelentős eredményeket értek el az árvíz elleni küzdelem és a katasztrófaelhárítás terén.
Hszi elmondta, hogy minden régiónak, igazgatási osztálynak és egységnek időben kell reagálniuk a nagy esőzéseket és árvizeket megelőző riasztásokra, mindig az emberek életének és tulajdonának biztonságát kell előtérbe helyezniük, és helyesen kell használniuk a katasztrófaelhárítási alapot, fel kell gyorsítaniuk az újjáépítést, valamint tanulniuk kell a múlt katasztrófáiból. #ZTZXL