Kína további 10 milliárd dollárt fordít a Globális Fejlesztési Kezdeményezés végrehajtására
„A meglévő 4 milliárd dolláros Globális Fejlesztési és Dél-Dél Együttműködési Alaphoz kapcsolódóan a kínai pénzügyi intézmények hamarosan 10 milliárd dolláros különleges alapot hoznak létre kizárólag a Globális Fejlesztési Kezdeményezés végrehajtására, jelentette be Kína, a múlt héten a dél-afrikai Johannesburgban tartott BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika ), afrikai országok és más feltörekvő piacok valamint fejlődő országok közötti párbeszéd során.
A Globális Fejlesztési Kezdeményezésre Hszi Csin-ping kínai államelnök 2021 szeptemberében a 76. ENSZ-közgyűlésen tett javaslatot.
Tang Ying, a kínai Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Ügynökség tisztviselője úgy tájékoztatott, hogy a Globális Fejlesztési és Dél-Dél Együttműködési Alap létrehozása óta Kína a szegénység enyhítésére és a járvány elleni küzdelemre összpontosítva közel 20 nemzetközi szervezettel lépett együttműködésre, mint például az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP), Fejlesztési Programja (UNDP), Gyermekalapja (UNICEF) és a Nemzetközi Vöröskereszt, s összesen több mint 130 projektet hajtott végre közel 60 országban, köztük Pakisztánban, Etiópiában és Nigériában. A kedvezményezettek száma több mint 27 millió ember.
A kizárólag Globális Fejlesztési Kezdeményezés végrehajtására fordítandó 10 milliárd dolláros alap többek között a szegénység elleni küzdelemre, az éghajlatváltozásra és a zöld fejlődésre összpontosít, jelentette be Tang.