KapcsolatCímünk

Ex CIA-elemző: Zelenszkij ellen katonai puccs törhet ki

2023-08-31 16:46:01

Zelenszkijt katonai puccs fenyegetheti, mert „a csatatéren bekövetkezett vereség miatt az ukrán hadsereg katonai akciót indíthat Zelenszkij elnök ellen”, mondta Larry Johnson, a CIA volt elemzője.

Johnson egy hétvégi beszélgetős műsorban Clayton Morrisnak, a Redacted News weboldal műsorvezetőjének azt mondta: „A keleti fronton lévő katonák erős elégedetlensége miatt Zelenszkijt a következő három-négy hétben valószínűleg puccs útján menesztik.”

A nyugati országok által kiképzett katonákra, valamint a NATO által szállított harckocsikra és páncélozott járművekre támaszkodva Ukrajna június elején hatalmas ellentámadást indított Zaporozsjében, de sehol sem sikerült áttörést elérni. Az ukrán hadsereg azonban több dandárt bevetett, és továbbra is frontális támadást hajtott végre, ami az Egyesült Államok és szövetségesei nyilvános elégedetlenségét váltotta ki az ukrán taktikával kapcsolatban.

Jelentések szerint Johnson nem az első amerikai elemző, aki szerint az ukrán hadsereg akciót indít Zelenszkij ellen. A hónap elején Scott Ritter, az amerikai tengerészgyalogság egykori tisztje azt mondta, hogy egyre valószínűbb a katonai puccs, mivel az ukrán hadsereg dandárjait egymás követően semmisítik meg.      

Qin Liang

#QLKR

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree