Kína ellenintézkedéseket tesz az USA illegális szankciói ellen
A Huanqiu weboldal jelentése szerint augusztus 31-én a kínai külügyminisztérium szokásos sajtótájékoztatóján egy riporter arról kérdezett, hogy az Egyesült Államok nemrégiben vízumkorlátozást vezetett be kínai tisztviselőkkel szemben a Tibettel kapcsolatos úgynevezett „kényszerasszimiláció” miatt. Ezzel kapcsolatban Wang Wenbin kínai külügyi szóvivő elmondta, hogy az amerikai fél figyelmen kívül hagyta a tényeket, Tibettel kapcsolatban hazugságokat agyalt ki, illegális szankciókat vezetett be kínai tisztviselőkkel szemben, komolyan beavatkozott Kína belügyeibe, súlyosan megsértette Kína érdekeit és a nemzetközi kapcsolatok alapvető normáit. Kína ezt határozottan ellenzi, és soha nem fogja elfogadni, fejtette ki a szóvivő. Mint elmondta, Kína is vízumkorlátozást fog bevezetni azon amerikai személyek ellen, akik a mostani esemény kapcsán pletykákat és rágalmakat terjesztettek, valamint akik hosszú ideje beavatkoznak a Tibettel kapcsolatos kérdésekbe. „Ismételten felszólítjuk az Egyesült Államokat, hogy tartsa tiszteletben a tényeket, hagyja abba a hazugságok terjesztését Tibetről, és a Tibettel kapcsolatos kérdéseket felhasználva ne avatkozzon be Kína belügyeibe.”
Qin Liang
#QLKR