Peking: Nem a kínai gazdaság omlik össze, hanem az erről szóló elmélet
A közelmúltban Joe Biden azt mondta, hogy a kínai gazdaság sok nehézséggel néz szembe, hiszen mind a gyenge világgazdaság, mind a kínai gazdaságpolitika hatást gyakorol Kínára. Az ausztrál pénzügyminiszter szerint a kínai gazdasági növekedés lassulása hatással van Ausztráliára is. Wally Adeyemo amerikai pénzügyminiszter-helyettes úgy véli, hogy a lelassult kínai gazdasági növekedés Kína szomszédjait is érinti.
Ezekre a megjegyzésekre reagálva Mao Ning kínai külügyi szóvivő kedden elmondta, hogy időről időre lehet ilyen megjegyzéseket hallani a kínai gazdaság összeomlásáról, de valójában nem a kínai gazdaság omlik össze, hanem az erről szóló elmélet.
Mao szerint idén az első félévben a kínai GDP 5,5%-kal nőtt, ami sokkal jobb, mint a tavalyi 3%-os növekedés. A Nemzetközi Valutaalap becslése szerint Kína 5,2%-os gazdasági növekedéssel zárja az évet, ami a világgazdasági növekedés egyharmadát teszi ki. A kínai gazdaság továbbra is a világgazdaság fő hajtóereje.
„A kínai gazdaság rugalmas, dinamikus, és nagy potenciállal rendelkezik. Hosszú távon jó kilátásai vannak. Bízunk a gazdaság egészséges és tartós fejlődésének előmozdításában. Kína továbbra is fenntartja a nyitott politikát és erősíti a kölcsönösen előnyös együttműködéseket más országokkal. Kína fejlődése több lehetőséget nyújt az ázsiai szomszédjainak és a világnak is” – mondta a szóvivő. #ΖΤΖΧL