A visszaszorítás és az elnyomás csak fokozza Kína eltökéltségét és képességét az önálló technológiai innovációban
Szeptember 20-án a Kínai Külügyminisztérium szokásos sajtótájékoztatóján egy riporter a következőt kérdezte Mao Ning külügyi szóvivőtől: „Gina Raimondo amerikai kereskedelmi miniszter elmondta, hogy kínai látogatása során a Huawei új, fejlett chipekkel felszerelt mobiltelefont dobott piacra, ami boldogtalanná tette őt. Vajon a telefon piacra kerülésének időpontja azt szolgálta, hogy kínos helyzetbe hozza őt kínai látogatása során? Mit szól ehhez a külügyminisztérium?”
„A Huawei dönti el, mikor dobja piacra az új mobiltelefonját. Ez a cég saját döntése volt, amelyről előzőleg én sem tudtam” – mondta Mao Ning. Az amerikai kereskedelmi miniszter idevágó nyilatkozataival kapcsolatban Mao Ning azt mondta, hogy Kína mindig is ellenzi az USA diszkriminatív és tisztességtelen gyakorlatát, például azt, hogy túlzottan kiszélesíti a nemzetbiztonság fogalmát, és elnyomja a kínai vállalatokat. A szabadkereskedelem elveinek, valamint a nemzetközi gazdasági és kereskedelmi szabályoknak megsértése a globális termelési és ellátási lánc stabilitását is megzavarja, ami egyik fél érdekeinek sem felel meg, fejtette ki a kínai külügyi szóvivő.
„Azt is szeretnénk elmondtani az Egyesült Államoknak, hogy a visszaszorítás és az elnyomás nem állítja meg Kína fejlődését, hanem csak fokozza Kína eltökéltségét és képességét az önálló technológiai innovációban” – mondta Mao Ning.
Qin Liang-CHINA MEDIA GROUP
#QLKR