KapcsolatCímünk

2023-as Kínai–Európai Emberi Jogi Szimpózium Rómában

2023-09-21 09:47:53

Szeptember 20-án Rómában rendezték a 2023-as Kínai–Európai Emberi Jogi Szimpóziumot. Több mint 130 kínai, olasz, görög, brit és amerikai emberi jogi szakértő, valamint kormányok és pártok képviselői online és offline folytattak eszmecserét „A modernizáció és az emberi jogi civilizációk sokszínűsége” témáról.

Baima Chilin, a Kínai Emberi Jogi Kutató Társaság elnöke beszédében rámutatott, hogy a sokszínűség az emberi civilizáció varázsa, minden civilizáció tartalmazza egy ország vagy nemzet bölcsességeit és szellemi törekvéseit, mindnek egyedi értékrendszere van. A kínai modellű modernizáció előmozdítása során a kínai nemzet a maga adottságainak megfelelő emberi jogi fejlődési pályán jár, és gyümölcsöző eredményeket ért el.

Oliviero Diliberto, az olasz Római Egyetem Jogi Karának dékánja elmondta, hogy a törvényeken alapuló kormányzás és a törvények alapján történő országépítés Kína alapvető stratégiájává vált. A Kínai Népköztársaság Polgári Törvénykönyve külön fejezetben rögzíti a személyiségi jogokat, ami jelentős újítás, fejtette ki Diliberto.

Neil Davidson, a brit parlament felsőházának tagja azt mondta, hogy egymás értékeinek elismerése alapján kölcsönös tisztelettel kell kommunikálni és megvitatni az emberi jogi kérdéseket.

Qin Liang-CHINA MEDIA GROUP

#QLKR

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree