Li Xi Brazíliába látogatott
Li Xi, a Kínai Kommunista Párt Központi Fegyelmi Bizottságának titkára nemrég Brazíliába tett látogatást, amelynek során Luiz Lula brazil elnökkel, valamint a brazil alelnökkel, a felsőház elnökével és a Brazil Munkáspart elnökével is találkozott.
Lula elnökkel találkozva Li Xi először átadta Hszi Csin-ping elnök köszönetét. Li Xi kijelentette, hogy az idei év a kínai–brazil stratégiai partnerségi kapcsolatok létrehozásának 30. évfordulója, idén Hszi Csin-ping elnök többször találkozott Lula elnökkel, hogy közösen tervezzék és vezessék a két ország közötti kapcsolatok fejlődésének jövőjét. 2024-ben lesz a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 50. évfordulója, ebből az alkalomból a két ország tovább mélyíti az átfogó együtműködéseket, ugyanakkor a BRICS és a G20 keretében jó koordinációt folytatnak. A Kínai Kommunista Párt kész megerősíteni a kapcsolatokat a Brazil Munkáspárttal, hogy előmozdítsák a kínai–brazil viszony fejlesztését.
Lula a találkozó során arra kérte Li Xit, hogy adja át jókívánságait Hszi Csin-ping elnöknek. Lula kifejtette, hogy a brazil–kínai együttműködések eredményesek, Brazília reméli, hogy továbbra is fejlesztik a két ország közti startégiai együttműködéseket, ugyanakkor országa a nemzetközi közösségben is megerősítheti a koordinációt Kínával, hogy elősegítsék a világ békés fejlődését. Lula még elmondta, hogy a Brazil Munkáspárt kész megerősíteni a kapcsolatait a Kínai Kommunista Párttal a két ország és két nép közti barátság elmélyítése érdekében.