KapcsolatCímünk

Vučić: Szerbia soha nem fogja elismerni Koszovó függetlenségét

2023-09-25 16:05:14

Szeptember 24-én Koszovóban a szerbek és a helyi albán rendőrség között konfliktus történt, amelynek következtében három szerb meghalt, ketten pedig megsérültek. Egy koszovói rendőr meghalt, egy másik pedig megsebesült.

Aleksandar Vučić szerb elnök aznap egy beszédében elmondta: „Becsléseink szerint mindössze egy óra húsz perc alatt több tucat szerbet teljesen körbezártak. Nyilvánvaló volt, hogy ezt a nemzetközi erőkkel együttműködve tették. Miután körülvették őket, brutálisan megtámadták őket. Meg kell kérdeznünk, hogy a NATO koszovói békefenntartó erői miért adtak Kurtinak, a koszovói hatóságok vezetőjének teljes felhatalmazást az úgynevezett „terroristák felszámolására”, vagyis arra, hogy öljön meg annyi embert, amennyit csak tud.”

Vučić azt mondta, hogy a koszovói szerbek akciója csak ellenállás volt Kurti politikája ellen. „Szerbia soha sem fogja elismerni Koszovó függetlenségét, akár mindannyiunkat megölhetnek” – fogalmazott.

Vučić elítélte a rendőrök meggyilkolását, és önmérsékletre szólította fel a koszovói szerbeket.

A jelentések szerint Albin Kurti koszovói vezető szeptember 24-én azt mondta, hogy aznap kora reggel több fegyveres támadt egy koszovói rendőrjárőrre az észak-koszovói Banjska falu közelében, a támadás következtében egy rendőr meghalt, egy másik pedig megsérült.

Qin Liang-CHINA MEDIA GROUP

#QLKR

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree