KapcsolatCímünk

Kínai Dokumentumfilm-fesztivál az ENSZ Latin-Amerika és Karib-térség Gazdasági Bizottságának székhelyén

2023-09-26 16:35:26

Az Övezet és Út kezdeményezés előterjesztésének 10. évfordulója alkalmából szeptember 25-én a China Media Group és az ENSZ Latin-Amerika és Karib-térség Gazdasági Bizottsága (CEPAL) közösen szervezte a 2023-as Kínai Dokumentumfilm-fesztivált a chilei Santiagóban levő székhelyén. A filmfesztivál célja, hogy dokumentumfilmeken keresztül megismertessék a világ népeit az emberiség sorsközösségének koncepciójával, valamint az Övezet és Út közös építésének történetével.

A CMG CGTN Construir un mar azul de sueños (Építsük meg az álmok kék tengerét) c. dokumentumfilmje a fesztiválon debütált. A dokumentumfilmet Kínában és öt latin-amerikai országban forgatták. A dokumentumfilm egy-egy történettel mutatja meg a két fél közötti együttműködéseket. Közel száz vendég jelent meg a fesztiválon, köztük Chile és a CEPAL tisztviselői, a latin-amerikai országok chilei nagykövetei és mások.

Shen Haixiong, a CMG elnöke elmondta, hogy a Hszi Csin-ping kínai államelnök által előterjesztett Övezet és Út kezdeményezés mindig kitart a tárgyalás, a közös építés és a megosztás elve mellett. Az Övezet és Út számos projektet támogatott a kereskedelem, a befektetések, az ipari együttműködések és a kulturális cserekapcsolatok területén, amelyek Kína és Latin-Amerika népeinek javát szolgálják. A CMG kész a nemzetközi barátaival együtt tájékoztatni az emberi sorsközösség koncepcióról és kész új fejezeteket írni az Övezet és Út együttműködésekben a dokumentumfilmeken keresztül. #ZTZXL


Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree