KapcsolatCímünk

Hszi Csin-ping: A német vállalatok bíznak Kína fejlődésében

2023-11-03 20:10:10

Jelenleg a kínai-német kereskedelem folyamatosan bővül, a kétirányú befektetések iránti lelkesedés magas, a két ország közötti együttműködés pedig egyre stabilabbá, szilárdabbá és dinamikusabbá válik – fejtette ki Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken, amikor videómegbeszélést folytatott Olaf Scholz német kancellárral.

Hszi elmondta, hogy Kína 24 konkrét intézkedést terjesztett elő a külföldi befektetési környezet további optimalizálására, és a 3. „Övezet és út” nemzetközi fórumon olyan jelentős intézkedéseket jelentett be, mint a külföldi befektetések gyártóiparba történő bejutására vonatkozó korlátozások feloldása, s amelyek nagyobb lehetőségeket biztosítanak a két ország közötti kölcsönösen előnyös együttműködésre.

A hatodik Kínai Nemzetközi Importexpón, amelyet november 5. és 10. között tartanak Sanghajban több mint 130 német vállalat vesz részt. Ez egyfajta „bizalmi szavazás” a német vállalatok részéről Kína fejlődésére vonatkozóan - mondta Hszi, hozzátéve, reméli, hogy a német kormány is ragaszkodni fog a kínai vállalatokat érintő magas szintű kétirányú nyitottságához.

Scholz elmondta Hszinek, hogy a német-kínai kapcsolatok elmélyítése még több lehetőséget és széles perspektívát mutat, mivel sikeresen lezajlott a német-kínai kormányzati konzultációk új fordulója, gyorsan újraindult a párbeszéd és a csere minden szinten, a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok szorosabbá váltak az elmúlt évben.

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree