KapcsolatCímünk

Hszi Csin-ping a Philadelphia Zenekar vezérigazgatójának írt levélben üdvözölte az együttes újabb kínai fellépését

2023-11-10 21:47:12

A kínai külügyi minisztérium honlapja szerint Hszi Csin-ping kínai államelnök nemrég válaszlevelet küldött Matías Tarnopolskynak, az amerikai Philadelphia Zenekar elnök vezérigazgatójának, amelyben egyebek mellett méltatta a zenekar 50 évvel ezelőtti kínai látogatását, mint a kínai-amerikai kulturális kapcsolatokban áttörést jelentő eseményt.

Hszi kifejezte, elégedettséggel nyugtázta, hogy a Philadelphia Zenekar novemberben 13. alkalommal látogat Kínába koncerteket tartanai kínai partnerével. Ez jó alkalom a zenekar 1973. évi első kínai látogatásának felidézésére. A kínai elnök levelében örömét fejezte ki, hogy az együttes 50 éve folyamatosan építi a kínai néppel a zenei barátságot. Méltatta a zenekar 50 évvel ezelőtti elő kínai turnéját, amelyet a kínai-amerikai kulturális kapcsolatokban olyan a „jeget megtörő utazásnak” nevezett, amely fontos jelentőséggel bírt a kínai-amerikai kapcsolatok normalizálásában. Az elmúlt fél évszázad során a zenekar immár 12-szer járt Kínában, s hamarosan 13-szor is színpadra lép kínai partnerével. Mindez bizonyosan értékes hozzájárulás lesz a két ország kapcsolatainak történetében – jegyezte meg Hszi. Hozzátette, hogy a muzsikának nincsenek határai, a kultúra híd szerepet játszik az országok között. Egyúttal annak a reményének adott hangot, hogy a Philadelphia Zenekar a kínai és más külföldi művészekkel együtt megmarad a különböző kultúrák közötti igazságos, egyenlő együttműködés támogatója, és hozzájárul a kínai-amerikai kulturális kapcsolatok sikeréhez, a népek közötti barátság megerősítéséhez.

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree