KapcsolatCímünk

Hszi Csin-ping: Átfogó, stratégiai és irányítási kérdésekről beszélek a vietnámi vezetőkkel

2023-12-12 14:32:32

Kína kiemelten fontosnak tartja Vietnámot a szomszédos országokkal folytatott diplomáciai politikájában, ezen a látogatáson a két ország, a két ország pártjának átfogó, stratégiai, irányítási kérdéseiről, illetve a nemzetközi és régiós problémákról beszél a vietnámi vezetőkkel, és új szakaszba mozdítja elő a két ország kapcsolatait is, közölte Hszi Csin-ping kínai államelnök december 12-én Vietnámban írásbeli beszédében.

Hszi Csin-ping 12-én délben érkezett Hanoiba, Vietnám fővárosába, ahol hivatalos látogatást tesz Nguyen Phu Trongnak, a Vietnámi Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárának, illetve Vo Van Thuongnak, a Vietnámi Szocialista Köztársaság elnökének meghívására.

A repülőtéren a kínai államelnök írásbeli beszédet tartott, ebben közölte, hogy Vietnám Ázsia fontos országa és az ASEAN jelentős tagja. Az elmúlt években a Vietnámi Kommunista Párt vezetésével a vietnámi nép a saját helyzete alapján külön fejlesztési utat követett, átfogóan előmozdította a reformot, amelynek köszönhetően egyre jelentős szerepet játszik a nemzetközi és a régiós ügyekben, mondta Hszi.

A kínai államelnök szerint a két ország között hosszú és hagyományos barátság van, amely a két nép értékes kincse is.

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree