Hszincsiangban az elmúlt tíz évben közel megduplázódott az egy főre jutó rendelkezésre álló jövedelem
Az elmúlt tíz évben a hszincsiangi GDP a 2013-as 840 milliárd jüanról 2022-ben 1,77 billió jüanra nőtt, a lakosok egy főre jutó rendelkezésre álló jövedelme 13,7 ezer jüanról 27 ezer jüanra emelkedett, áll a „Jelentés az emberi jogok és a törvények védelméről Hszincsiangban” című kék könyvben.
December 20-án Ürümcsiben, a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület székhelyén rendezett szemináriumon adták ki a kék könyvet, amely szerint az elmúlt tíz évben a turisták száma Hszincsiangban 48,6 millióról idén 260 millióra nőtt, ami új rekord a terület történelmében. Az emberi joggal kapcsolatos ügyek átfogóan haladtak és történelmi eredményeket értek el Hszincsiangban, hangzott el a szeminárium.
A szeminárium résztvevői saját tapasztalataikat mutatták be, és megállapították, hogy a hszincsiangi emberi joggal kapcsolatos ügyek fejlődése megfelel Kína nemzeti helyzetének és Hszincsiang igazi helyzetének, valamint az ENSZ emberi jogok egyetemes nyilatkozatának is. „Hogy helyesen fejlődnek-e az emberi jogokkal kapcsolatos ügyek Hszincsiangban, azt a helyiek tudják a legpontosabban, és nekik van a legtöbb joguk, hogy erről beszéljenek” – mondták a résztvevők.