Peking: A világnak leginkább egységre van szüksége, és meg kell előzni a szétválasztást
Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója január 3-án egy interjúban elmondta, mivel egyre több nemzetbiztonsági korlát van, a geopolitika a globális gazdaság szétválasztásához vezet, a gazdaságok az Egyesült Államok vagy Kína által vezetett tábor felé hajlanak. És ha így folytatódik tovább, ez végül a globális GDP 7%-os csökkenését eredményezi.
Ezzel kapcsolatban Wang Wenbin kínai külügyi szóvivő szerdán kifejtette, hogy az emberiségnek csak egy Földje és egy közös jövője van. A nemzetközi közösségnek együtt kell működnie a jelenlegi válságok kezelésében is és a szép jövő megteremtésében is. A világnak leginkább egységre van szüksége, meg kell előzni a szétválasztást. A kereskedelmi háború, a technológiai háború, vagy a „szétkapcsolás” és a „kockázatcsökkentés” lényege a gazdasági és kereskedelmi kérdés átpolitizálása, célja, hogy megerősítse saját erősségeit, megakadályozza a feltörekvő piacok és a fejlődő országok előrehaladását, és megfosszon 7 milliárd embert a boldog élethez való jogtól. Ez erkölcstelen és fenntarthatatlan, és az egész nemzetközi közösség érdekeit sérti.
Wang hozzátette, hogy Kína az inkluzív gazdasági globalizációt pártolja és határozottan ellenez minden formájú egyoldalúságot és protekcionizmust, és biztosítja a világ országainak egyenlő fejlesztési jogát a közös fejlődés és fellendülés érdekében. #ZTZXL