KapcsolatCímünk

Hszi Csin-ping és a legfelsőbb pártvezetés meghallgatta Kína vezető testületei pártcsoportjainak és a KB Titkárságának munkajelentését

2024-01-04 21:02:35

A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának Állandó Bizottsága január 4-i ülésén meghallgatta az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága, az Államtanács, a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület, a Legfelsőbb Népbíróság és a Legfelsőbb Népi Ügyészség pártcsoportjának, illetve a Központi Bizottság Titkárságának munkajelentését. Hszi Csin-ping, a KKP főtitkára beszédet mondott.

Az ülésen elhangzott, hogy a KKP 18. kongresszusától kezdve a KKP Központi Bizottsága minden évben meghallgatja az öt pártcsoport és a Központi Bizottság Titkárságának munkajelentését, aminek jelentős szerepe van a pártvezetés megerősítésében. A gyakorlat azt igazolja, hogy e rendszer elősegítheti a pártszervezetek koordinálását, a párt egységét, és előnyös a kínai sajátosságú szocializmus építésének szempontjából.

Az ülésen kiemelték, hogy a KKP 20. kongresszusától kezdve az öt pártcsoport komolyan elsajátította a kongresszus szellemi üzenetét, és pozitív hozzájárulást tett a gazdaság fejlesztéséhez, és a társadalom stabilizálásához.

Az ülés szerint a KKP 20. kongresszusától kezdve a Központi Bizottság Titkársága proaktívan teljesíti kötelezettségeit, és rengeteg hatékony lépést tett a KKP Központi Bizottsága által hozott határozatok megvalósítására, és a párton belüli szabályok létrehozása érdekében.

Az ülésen hangsúlyozták, hogy idén van a Kínai Népköztársaság kikiáltásának 75. évfordulója, valamint, hogy 2024 fontos éve a 14. ötéves terv végrehajtásának. Ebből az alkalomból az öt pártcsoportnak és a Központi Bizottság Titkárságának határozottan végre kell hajtani a korszerűsítés kínai modelljét, és a KKP Központi Bizottságának vezetésével egységben meg kell valósítaniuk a 20. kongresszus által hozott rendelkezéseket, továbbá még nagyobb hozzájárulást kell tenniük az erős hatalom építéséhez és a kínai nemzet fiatalításához. A Titkárságnak meg kell erősítenie a politikai felelőségét, emelnie kell szolgáltatásának szintjét, és jól végre kell hajtania a KKP Központi Bizottsága által megszabott feladatokat.

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree