KapcsolatCímünk

Peking: Aktívan kell támogatni az emberiség közös értékeit

2024-02-28 14:56:04

Kedden Mao Ning kínai külügyi szóvivő külügyi sajtótájékoztatót tartott, amelyen válaszolt az ENSZ Emberi Jogi Hivatalának 55. ülésére vonatkozó tudósítói kérdésekre.

Mao Ning elmondta, hogy az ENSZ Emberi Jogi Hivatala az emberi jogi kérdések megvitatásának alapvető platformja. Az instabil világhelyzet, válságok és konfliktusok közepette egyre több a globális emberi jogi probléma, ilyenkor erősítenünk kell a kooperációt és az egységet, tette hozzá a szóvívő. Kifejtette, hogy Kína nagyon fontosnak tartja az ENSZ Emberi Jogi Hivatalának munkáját és aktívan szerepel az ülés minden témájának megvitatásában.

Mao bemutatta, hogy Wang Yi kínai külügyminiszter videokapcsolaton keresztül vett részt az ülésen és beszédet is mondott. Wang elmondta, hogy tisztességesen, igazságosan és hatékonyan kell védeni minden nép és minden személy emberi jogait, az emberek élethez és fejlődéshez való jogát prioritásként kell kezelni. Wang kifejtette, Kína ellenzi, hogy az emberiség nevében beavatkozzanak más országok belügyeibe vagy visszafogják más országok fejlődését, a nyitottság és befogadás szellemében tiszteletben kell tartani a világ kulturális sokszínűségét és más országok emberi jogai fejlődésének útját, amelyet az emberek szabadon választanak, és nem szabad másokra kényszeríteni saját értékeinket és fejlesztési módunkat. Az ENSZ Emberi Jogi Hivatalának méltányosan és objektívan kell végeznie munkáját, hogy konstruktív cserekapcsolatok és együttműködések platformjaként szolgáljon, és ne legyen a blokkpolitika csatatere, tette hozzá Wang.

A kínai külügyminiszter hangsúlyozta, Kína sorsa összefonódik a világ népeinek sorsával, ezért aktívan kell támogatni az emberiség közös értékeit és elő kell mozdítani az emberiség sorsközösségének kiépítését az emberi jogok ügyének egészséges fejlődése érdekében. #ZTZXL

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree