A mitológia találkozása az MI-vel – Több MI médiaterméket adott ki a CMG
Március 27-én több mesterséges intelligenciával készült médiaterméket jelentetett meg a CMG a Boao Ázsiai Fórumon. Az eseményen több mint 26 ország tudósítói vettek részt.
A Kínai mitológia című videosorozat rajzait, forgatókönyvét, szinkronizálását, feliratait és zenéjét is MI segítségével készítették. Az MI technológiát a CMG és a Tsinghua Egyetem közösen fejlesztették. Az angol nyelvvel párhuzamosan több más nyelvű verziót is megjelentettek, a fordításokat a CGTN készítette.
A másik két termék hagyományos kínai könyvekről és egy érdekes legendáról szól, ezek is mesterséges intelligenciával készültek.
Fan Yun, a CMG helyettes szerkesztője szerint a CMG MI stúdiót hozott létre biztonságos és innovatív tartalmak készítésére. A CMG más MI intézményekkel és cégekkel együttműködve fejleszti a „CMG médiamodellt”, amely majd a CMG rajzfilmgyártását és több műsorfajta készítését segíti, miközben innovatív módon emeli a gyártási hatékonyságot. A CMG által fejlesztett MI eszközök az egész médiaipart szolgálják, közölte Fan Yun.
A Boao Ázsiai Fórumon az MI lett az egyik legnépszerűbb téma, több potenciális termék is felkeltette a globális médiák figyelmét.