KapcsolatCímünk

Orbán Viktor kötetlen városnézéssel búcsúztatta Hszi Csin-pinget

2024-05-10 23:22:39

Hszi Csin-ping, a hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó kínai elnök és felesége, Peng Liyuan május 10-én részt vett az Orbán Viktor miniszterelnök és felesége által szervezett búcsú városnézésen Budapesten.

A két elnöki pár együtt megtekintette Budapest főbb nevezetességeit és a Duna menti tájat.

Orbán ismertette Budapest történetét, a változásokat és a fejlesztés terveit. Utalt rá, hogy a kínai vállalkozások jelentős mértékben hozzájárultak Magyarország és benne a főváros gazdasági fejlődéséhez és a város építéséhez.

A miniszterelnök ismételten kifejezte, hogy várakozással tekint a Kínával való szorosabb együttműködés elé és számít a fejlett kínai technológiák bevezetésére.

Hszi Csin-ping megköszönte Orbánnak a meghívást és a gondos szervezést. Mint mondta, a látogatás során a két vezető teljes és mélyreható kommunikációt folytatott, és számos kérdésben fontos konszenzusra jutott.

„Úgy döntöttünk, hogy az új korszakban minden időben szilárd, átfogó stratégiai partnerséget hozunk létre, és a kétoldalú kapcsolatokat soha nem látott magas szintre emeljük”, fogalmazott Hszi.

A kínai államelnök kész szoros kapcsolatot fenntartani Orbán miniszterelnökkel, és vele együttműködni annak érdekében, hogy az elért konszenzusokat olyan kézzelfogható eredményekké alakítsák, amelyek továbbra is a két népet szolgálják.

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree