KapcsolatCímünk

Tajvan nem kapott meghívást a WHO 77. közgyűlésére

2024-05-14 15:30:42

Május 13. az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közgyűlése regisztrációs határidejének utolsó napja, Tajvan nem kapott meghívást a részvételre. Ezzel kapcsolatban Wang Wenbin kínai külügyi szóvivő a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy ez összhangban van a nemzetközi közösség akaratával.

Wang elmondta, hogy csak egy Kína van a világon, a Kínai Népköztársaság az egyetlen törvényes kormány, amely képviseli Kínát, és Tajvan a kínai terület elidegeníthetetlen része. „Tajvannak a nemzetközi szervezet rendezvényén való részvétele kapcsán Kína még mindig az „egy Kína” elv mellett áll, ami szintén megfelel az ENSZ-közgyűlés 2758. számú határozata és az WHO-közgyűlés 25.1 számú határozata alapvető elveinek” – mondta Wang, hozzátéve, hogy a központi kormány engedélye nélkül Tajvannak nincs joga az Egészségügyi Világszervezet közgyűlésén részt venni.

A tajvani Demokratikus Progresszív Párt és egyes országok azt állították, hogy Tajvan távolléte „hiányosságot okozna a nemzetközi járványmegelőzési rendszerben”, ami teljesen politikai hazugság. Wang szerint az „egy Kína” elve alapján a kínai központi kormányzat megfelelő intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy Tajvan részt vehessen a globális egészségügyi ügyekben, tavaly 24 tajvani személy jelentkezett a WHO műszaki tevékenységére, amelyeket a központi kormány mind engedélyezte.

Wang hangsúlyozta, hogy az „egy Kína” elv a nemzetközi közösség konszenzusa, a nemzetközi közösség széles körben megérti és támogatja a kínai kormány által ezzel kapcsolatban hozott döntését. „A kínai központi kormány őszintén elkötelezett a tajvani honfitársakat érintő egészségügyi kérdések megoldása mellett, konkrét és pozitív intézkedéseket hajt végre, és garantálja a tajvani honfitársak egészségügyi jogait” – mondta a külügyi szóvivő. #ZTZXL

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree