KapcsolatCímünk

Peking sürgeti, hogy az érintett országok hallgassák meg a nemzetközi közösség hangját

2024-05-20 17:30:30

Alina Douhan ENSZ-tisztviselő 12 napos kínai látogatása után arra szólította fel, hogy az illető országoknak törölniük kell a Kína elleni egyoldalú szankciókat.

Alina Douhan, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának az egyoldalú kényszerintézkedésekkel és az emberi jogokkal foglalkozó különleges megbízottja május 6-a és 17-e között látogatott Pekingbe, Hszincsiangba és Sencsenbe, és több alkalommal találkozott és megbeszélést folytatott a helyi kormányzatokkal, vállalatokkal, ipari szövetségekkel és társadalmi szervezetekkel. Látogatásának végén sajtótájékoztatót tartott Pekingben és bemutatta látogatásának eredményeit. Douhan rámutatott, hogy az egyoldalú szankciókat nem szabad diplomáciai és politikai eszközként és gazdasági kényszerítésként használni. Mint elmondta, egyes országok által a Kína ellen kivetett szankciók megsértik a nemzetközi jogot és negatív hatással vannak az emberi jogra, ezért ezeknek az országoknak törölni kell az egyoldalú szankciókat Kína ellen.

Wang Wenbin kínai külügyi szóvivő hétfőn a külügyi sajtótájékoztatón arra sürgetett, hogy az illető országok hallgassák meg a nemzetközi közösség hangját, és azonnal töröljék az összes illegális szankciókat. Wang elmondta, hogy Kína kész arra törekedni a világgal együtt, hogy megszüntesse az egyoldalú szankciók negatív hatásait világszerte a nemzetközi emberi jog ügyeinek egészséges fejlődése érdekében. #ZTZXL

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree