Hszi Csin-ping ösztönzi a kínai és amerikai egyetemek közötti együttműködéseket
„A két ország barátságának előmozdítása érdekében Kína ösztönzi az együttműködéseket az amerikai egyetemekkel” – írta Hszi Csin-ping kínai államelnök, amikor levélben válaszolt Lamont Repolletnek, az amerikai Kean Egyetem elnökének.
A levélben a kínai államelnök az amerikai egyetem és a kínai Wenzhoui Kean Egyetem közötti megállapodás aláírási ceremóniájára emlékeztetett, és azt írta, hogy az együttműködés eredményes volt a kínai egyetem létrehozása óta, és ikonikus projektnek nevezte az egyetemek együttműködését a két ország között az oktatás terén.
„A kínai–amerikai kapcsolatok nemcsak a két nép boldogságához kapcsolódnak, hanem az egész emberiség sorsához is” – írta Hszi. A kínai államvezető hangsúlyozta, hogy az oktatási csere segíti a kölcsönös megismerést a fiatalok között, ami a két ország viszonyának jövőjére is hatást gyakorol.
A kínai államelnök örömét fejezte ki, hogy az amerikai egyetem mélyebb együttműködést folytat a wenzhoui egyetemmel, és több amerikai egyetemistát és oktatót hív Kínába.
2006 májusában Zhejiang tartomány akkori vezetőjeként Hszi Csin-ping támogatásával egyezményt írt alá a kínai Wenzhou Egyetem és az amerikai Kean Egyetem, hogy közösen létrehozzák a Wenzhoui Kean Egyetemet.
Nemrégiben Lamont Repollet levelet írt a kínai államelnöknek, amelyben bemutatta az egyetem eredményeit és beszámolt arról is, hogy mivel járultak hozzá a két ország közötti kulturális cserékhez.