Fokozatosan helyreáll a Jangce folyó biológiai sokfélesége
Egy hivatalos kínai dokumentum alapján fokozatosan helyreállt a Jangce folyó biológiai sokfélesége annak köszönhetően, hogy 2021-ben bevezették a 10 évig tartó halászati tilalmat a legnagyobb kínai folyónál.
A kínai Mezőgazdasági és Vidékügyi Minisztérium által augusztus 12-én kiadott „A vízi élővilág helyzete a Jangce folyóban” című közlemény azt mutatja, hogy 2023-ban a Jangce vízminősége általában kiváló volt, az előző évhez képest 34-gyel több őshonos halfajt és 3-mal több, kiemelt védelem alatt álló víziélőlény-fajt figyeltek meg.
Kínai szakértők szerint a halászati tilalmat továbbra is betartatják, a vízi élővilág helyreállítását elősegítő egyéb intézkedésekkel együtt.
„Először is helyre kell állítani a folyók és tavak összeköttetését, meg kell szüntetni a zsilipek és gátak hatását, és biztosítani kell a halak természetes vándorlását a folyók és tavak között; A második teendő, hogy felgyorsítsuk a kulcsfontosságú környezetek javítását, például a halak ívó- és táplálkozóhelyeit” – mondta Zhuang Ping, a Mezőgazdasági és Vidékügyi Minisztérium szakértője.