KapcsolatCímünk

WIPO: Kína ismét a világ első helyén áll a legjelentősebb tudományos és technológiai innovációs klaszterek számát tekintve

2024-08-28 14:54:39

A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) augusztus 27-én a 2024. évi Szingapúri Szellemi Tulajdon Hete alkalmából közzétette a „Globális Innovációs Index 2024” jelentés előzetesét. A jelentésből kiderül, hogy Kína immár a második egymást követő évben a világ első helyén áll a legjelentősebb tudományos és technológiai innovációs klaszterek számát tekintve.

A jelentés szerint a világ 100 legjobb tudományos és technológiai innovációs klaszteréből 26 Kínában található, szemben a tavalyi 24-gyel. Az Egyesült Államok 20, Németország 8, India és Dél-Korea pedig 4 klaszterrel szerepel a listán.

A WIPO főigazgatója, Deng Hongsen elmondta, hogy a tudományos és technológiai innovációs klaszterek a nemzeti innovációs ökoszisztémák fontos alapját képezik, és ezek nem csak a fejlett országokban virágoznak, hanem a feltörekvő gazdaságokban is egyre nagyobb teret nyernek. A WIPO továbbra is támogatni fogja ezeket a klasztereket, és segíteni fogja őket abban, hogy a szellemi tulajdonjogokat kihasználva a kutatások eredményeit gyakorlati megoldásokká alakítsák.

...hulc

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree