KapcsolatCímünk

Peng Liyuan az afrikai nők oktatásáról cserélt véleményt afrikai országvezetők feleségeivel

2024-09-05 21:52:56

A kínai Chunlei terv, amely segít a szegénységben élő lányoknak visszatérni az iskolába, eredményes volt az elmúlt több mint 30 évben, és bizonyította az oktatás értékét, mondta Peng Liyuan, a kínai államelnök felesége, egyben az UNESCO lányok és nők oktatásának előmozdításáért felelős különmegbízottja Pekingben szeptember 5-én.

A kínai fővárosban aznap tartották a Kínai-Afrikai Női Oktatás Tematikus Konferenciáját, amelyre 26 afrikai államfő felesége, illetve képviselője vett részt.

Peng szerint az elmúlt években egyre több afrikai nő ismerte fel az élet értékét, és Kína és Afrika közös célja a nők oktatásának előmozdítása.

„Együtt, baráti együttműködéssel tegyük igazságosabbá, befogadóbbá és minőségibbé a lányok és nők globális oktatását egy szebb világ érdekében” – fogalmazott Peng Liyuan.

Az afrikai vendégek felszólalásaikban kiemelték, hogy Kína sokat segít Afrikában a nők oktatása terén, és készek még szorosabb együttműködést folytatni Kínával a nők boldogabb életéért.

A kínai nők képviselőjeként Wang Yaping űrhajós szintén beszédet mondott a konferencián.

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree