KapcsolatCímünk

AP: Idén észrevehetően csökkent az EU-ba érkező illegális bevándorlók száma

2024-09-18 15:36:50

„Bár az európai politikusok szerint a bevándorlási probléma ellenőrizhetetlenné vált, az adatok mást mondanak” – az amerikai Associated Press (AP) nemrég ezzel a címmel számolt be arról, hogy az idei év első nyolc hónapjában jelentősen, 35%-kal csökkent az uniós országokba érkező illegális bevándorlók száma. Konkrétan közel 115 ezer migráns lépett engedély nélkül az EU területére a földközi-tengeri és az atlanti-óceáni útvonalon keresztül. Ez a szám a tavalyi hasonló  időszakban 176,2 ezer volt.

Az EU-ba tartó illegális bevándorlók által leggyakrabban választott útvonal Észak-Afrikából indulva a Földközi-tengeren keresztül Olaszországba vezet. Az adatok azt mutatják, hogy az Olaszországba érkezett illegális bevándorlók száma idén kb. 64%-kal csökkent az előző évhez képest. „Egyelőre nem tudható, hogy ez a csökkentő tendencia meddig fog folytatódni”, áll a beszámolóban, hiszen „az embercsempészek mindig gyorsan tudnak új útvonalakat találni, hogy elkerüljék a határellenőrzést”. A görög hatóságok közölték, hogy az adatok szerint az idei év első 8 hónapjában 57%-kal nőtt a tengeren és szárazföldön Görögországba érkező bevándorlók száma. #ZTZXL

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree