KapcsolatCímünk

A kínai kereskedelmi miniszter a kínai elektromos járművekről tárgyalt olasz és német kollégáival

2024-09-20 11:42:25

Wang Wentao kínai kereskedelmi miniszter hétfőn tárgyalt Adolfo Urso olasz vállalkozásokért és a „Made in Italy” koordinálásáért felelős miniszterrel Rómában, kedden pedig Robert Habeck német alkancellárral, gazdasági és éghajlatvédelmi miniszterrel Berlinben.

A kínai kereskedelmi miniszter mindkét tárgyaláson mélyreható és őszinte eszmecseréket folytatott a kínai elektromos járművek elleni uniós kiegyenlítő támogatási ügyről. Wang elmondta, hogy az EU nemcsak továbbra is ragaszkodik a magas kiegyenlítő vámok kivetéséhez, hanem gyorsan és sietősen elutasította a Kína által javasolt megoldáscsomagot és nem mutatott politikai akaratot a probléma megoldására.

Wang szerint az EU vizsgálata a kínai elektromos járművek ellen komolyan befolyásolja a kínai autógyártók bizalmát, hogy Európában fektessenek be, ami nem felel meg az európai fél hosszú távú érdekeinek, a vámok kivetése pedig akadályozza a kereskedelmi és befektetési együttműködéseket, így mindkét fél érdekei sérülnek. Wang annak a reményének adott hangot, hogy az Európai Bizottság meghallgatja az összes fél hangját, párbeszéd és konzultáció révén oldja meg a kereskedelmi nézeteltéréseket.

Adolfo Urso kifejtette, hogy nem kívánja kereskedelmi súrlódások eszkalálódását látni, Olaszország üdvözli a kínai vállalatok befektetését az országban. A német alkancellár kifejtette, hogy a német fél a szabadkereskedelmet támogatja, nem pedig a kínai elektromos autókra kivetett vámokat. Németország sürgetni fogja az Európai Bizottságot, hogy keressen megfelelő megoldást Kínával, és tegyen meg mindent a kereskedelmi konfliktusok elkerülése érdekében.

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree