A kínai külügyminiszter találkozott az orosz és az ukrán külügyminiszterrel
Wang Yi kínai külügyminiszter szerdán New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés idején találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel.
Wang Yi a találkozón elmondta, hogy ez év eleje óta Hszi Csin-ping elnök és Putyin elnök kétszer találkozott, fontos stratégiai iránymutatást adva a kétoldalú kapcsolatokhoz. Mindaddig, amíg ragaszkodunk az állandó jószomszédi barátsághoz, az átfogó stratégiai koordinációhoz és a kölcsönösen előnyös együttműködésekhez, a kínai–orosz kapcsolatok előrehaladnak, jelentette ki a kínai külügyminiszter. Mindkét félnek továbbra is támogatnia kell egy igazságosabb és ésszerűbb globális kormányzási rendszert, amelynek középpontjában az ENSZ áll, fogalmazott Wang.
Lavrov közölte, hogy Oroszország kész együttműködni Kínával a magas szintű eszmecserék közös tervezésében és lebonyolításában, valamint a kétoldalú kapcsolatok nagyobb mértékű fejlődésének elősegítésében.
A két fél eszmecserét folytatott az orosz–ukrán konfliktusról is.
Ugyanecsak szerdán a kínai külügyminiszter találkozott Andrij Szibiha ukrán külügyminiszterrel is.
Wang Yi elmondta, hogy Kína mindig is a viták békés úton történő rendezését szorgalmazta, és ugyanez igaz az ukrán kérdésre is. Hajlandóak vagyunk fenntartani a kommunikációt minden féllel, beleértve Ukrajnát is, és arra törekszünk, hogy mielőbb elérjük a békét, közölte a kínai külügyminiszter.
Szibiha elmondta, hogy Ukrajna hajlandó erős partnerséget kialakítani Kínával, és kész megerősíteni a két ország közötti együttműködést különböző területeken. Ukrajna nagy jelentőséget tulajdonít Kína álláspontjának az orosz–ukrán kérdésben és fontosnak tartja Kínának a béke érdekében tett erőfeszítéseit, tette hozzá az ukrán külügyminiszter.