Orosz külügyminisztérium: Ha Ukrajna amerikai és nyugati fegyverekkel távolról csapást mér Oroszország hátországára, a konfliktus jellege alapvetően megváltozik

Azokra a nyugati médiajelentésekre reagálva, amelyek szerint az Egyesült Államok engedélyezte Ukrajnának, hogy az amerikai hadsereg taktikai rakétáit használja, Franciaország és Nagy-Britannia pedig azt, hogy Ukrajna SCALP, illetve Storm Shadow rakétákkal csapást mérjen Oroszország hátországára, az orosz külügyminisztérium szóvivője, Marija Zaharova helyi idő szerint november 18-án azt mondta, ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok közvetlenül részt vesz az Oroszország elleni műveletekben, ezzel a konfliktus jellege alapvetően megváltozott, s ebben az esetben Oroszország ennek megfelelően és határozottan reagálni fog.
