Biden kormánya új chipexport-korlátozást jelent be Kína ellen

A Reuters megszerezte az Amerikai Kereskedelmi Kamara tagoknak küldött e-mailjét. Ebből kiderül, hogy Washington a jövő héten új szabályozást jelent be, amely 200 kínai vállalatot felvesz egy kereskedelmi korlátozási listára, megtiltva az amerikai beszállítóknak, hogy chipeket és kapcsolódó termékeket exportáljanak számukra. Bár korlátozott ideje maradt a hivatalban, a Biden-adminisztráció folytatni fogja a kínai technológiai szektor korlátozására irányuló terveit.
Ezzel kapcsolatban Mao Ning kínai külügyi szóvivő a hétfői szokásos tájékoztatón elmondta, hogy Kína mindig is határozottan ellenezte a nemzetbiztonság fogalmának az Egyesült Államok általi általánosítását és az exportellenőrzési intézkedésekkel való visszaélést, ami aláássa a nemzetközi gazdasági és kereskedelmi rendet, és megzavarja a globális termelési és ellátási láncot, végső soron pedig minden ország érdekeit sérti.
