A kínai klasszikus regényirodalomból négy regény, A Három királyság története, a Vízparti történet, a Nyugati utazás és A vörös szoba álma a legjelentősebb és a legismertebb alkotás.

A Három Királyság története az első kínai nagyregény, történetekből összeállított, eposszerű remekmű. A regény a Cao Cao vezette Wei fejedelemség, a Liu Bei vezette Shu fejedelemség és a Sun Chuan vezette Wu fejedelemség közötti politikai és katonai ellentéteket és harcokat ábrázolja. Az alkotás hatalmas, összetett társadalmi és történelmi hátteret felidézve mutatja be az egykori éles, bonyolult és különleges politikai és katonai konfliktusokat - nagy hatást téve a következő generációkra politikai, hadászati stratégiai és taktikai vonatkozásban egyaránt.

A Három Királyság története előtti regények általában rövid terjedelműek voltak. Hogyan lettek hát a klasszikus kínai regények hosszú, terjedelmes művekké?

A 960 és 1279 között fennállt Song-dinasztia korában nagyon elterjedt volt a mesemondás. A mesemondók szívesen használták fel nyersanyagként a történelmi személyeket és eseményeket, a klasszikus történeteket, a népmeséket. Megjelent akkoriban egy történelmi krónika Történelmi feljegyzés a három királyságról címmel. Ebben az alkotásban számtalan hős, mozgalmas esemény, bonyolult és gazdag cselekmény van, amelyek korábban már részben ismertek voltak a társadalomban. A Song-dinasztia korában a mesélők még inkább merítettek ebből a feljegyzésből, a mesemondás során egyre több és gazdagabb anyaggal bővítették is. Végül rendkívüli terjedelmű, gazdag tartalmú alkotás lett belőle. A mű egymástól különálló történetei a történelem során hosszú ideig meseként, mondaként, szólásként terjedtek az emberek között, végül a gyakori feldolgozások és finomítások után Kína első hosszú történelmi regénye született meg belőlük.