Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
A vörös szoba álma című regény szerzőjéről, Cao Xueqinről
2010-05-20 15:21:02 CRI

Ámde Cao Xueqin számára ez a gondtalan életszakasz csak rövid ideig tartott. Kang Xi császár halála után a Cao család belekeveredett a császári uralkodóház hatalmi harcaiba, aminek következtében feldúlták a Cao család palotáját. Emiatt a hatalmas Cao család kénytelen volt áttelepülni Pekingbe egy néhány szobás házba. Cao Xueqing felnőve egyetlen szobában lakott, és festmények adásvételéből élt. Elszegényedése ellenére továbbra is meg akarta őrizni előkelőségét, nemességét, méltóságát. Ez ihletette A vörös szoba álma című regényének megírására.

A mű témája a császári uralkodóházhoz rokoni szálakkal fűződő négy nagycsalád (nemzetség) mindennapi élete, középpontjában a Jia hercegi palota történetével. Életszerűen írja le a feudális társadalmi arisztokrácia, az előkelő réteg fényűzését, hanyatlását, erkölcsi romlását, nyílt és burkolt harcait. Gazdasági, politikai, erkölcsi és más szempontból mutatja be a feudális arisztokraták és előkelők hanyatlásának és romlásának szükségszerűségét. Az alkotás elevenen és élethűen ábrázolja figuráit. A regényben több szálon fut a cselekmény. A vörös szoba álma nagy terjedelmű eposznak is nevezhető.


1 2 3
Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China