Ezt követően a költö az ember életéről fejezi ki véleményét. Versében azt írja, hogy a levegő és a tavaszi folyó tiszta, semmi sem szennyezi. A hold egyedül fénylik a magas égen. Ekkor a költő magában felteszi a kérdést: ki látta legelőször a holdat a folyóparton? Melyik évben kezdett világítani az emberekre? Az emberiség történetében az egyik nemzedék végeérhetetlenül követi a másikat. A folyó és a hold minden időben változatlan marad. Ebben a pillanatban ki kóborol a folyóparton a holdfényben? Előtte folyik a folyó, amelynek vize már sohasem tér vissza. A folyó festői szépségű tájai közepette a költő egyedül nézi a holdat és a gondolatai, miként a folyó, mindig folynak tovább. Az idő és az űr végtelen. Az élet folytatódik. Csak az idő úgy repül, mint a nyíl. A költőnek a dolgok esztétikáját, a természet és az ember összekapcsolódását valló hite magától értetődően fejezi ki a természet ismétlődését, valamint fiatalságának, az időnek a múlását. Gondolatai közepette a családjától távol élő költőt honvágy kerítette hatalmába. Ezért természetes, hogy a költő némileg bánatos hangnemben zárja versét, amikor arról ír, hogy a holdfényben vajon hányan mehettek haza? A nyugati égbolton a lenyugvó hold nehéz szívvel hagyta fényét a folyóparti erdőkben.

Zhang Ruoxu költő mély érzelmeit egybeötvözi a gyönyörű természeti képekkel. A versben ábrázolt mély költői gondolatok, nagyfokú szubjektivitás, tiszta, szép művészi értékek a Tang-dinasztia idején keletkezett lírai művek magas művészi fokáról árulkodnak. A műértők ezért szeretik Zhang Ruoxunak a Holdvilágos éjszaka a tavaszi folyónál című versét.