A 618 és 907 közötti Tang-dinasztia első felének virágkora után, a hanyatlás idején a dinasztia költészete is második szakaszába lépett. Ebben a szakaszban megszűnt a költészetre korábban jellemző eszményi jelleg, helyette az emberek nehézségeire, küzdelmeire való utalások tükröződnek a költők alkotásaiban. A realizmus egyre inkább teret nyert az irodalmi alkotásokban. Tu Fu, és kortársa Li Bai ennek az időszaknak a legnagyobb költői.

A 712 és 770 között élt Tu Fu jelentős család leszármazottja volt. Apja is ismert költő. Már gyermekkorában is érték konfuciánus hatások. Ezek alakították jellemét a császár iránti hűségre, hazafiasságra, és emberszeretre. Fiatal korában gondtalanul élt és tanult, sok vidéket beutazott. Utazásai egyikén ismerkedett meg a neves költővel, Li Baijal, és olyan barátság alakult ki köztük, amelyet azóta is csodálnak az emberek. Később politikai karriert akart befutni Changanban, az akkori fővárosban, de nem járt sikerrel. Csak tíz évvel később kapott egy kis hivatali állást a fővárosban. Röviddel ezután zűrzavar tört ki az országban. Tu Fu is kénytelen volt elmenekülni a fővárosból, de út közben a lázadók fogságába esett. Szerencsére később sikerült megszöknie. Ezután újabb hivatalt szerzett, de hivatalba lépése után nem sokkal le is mondott és Szecsuan tartományban telepedett le. Idősebb korában keletre költözött és szegénységben élt haláláig.