A költözködés sohasem egyszerű, de a régi kínai hagyományok miatt különösen nem volt az. Régen mindenekelőtt tanulmányozni kellett a kalendáriumot, kiválasztva a megfelelő napot az elköltözéshez. Erre persze nem minden napszak volt megfelelő. A legjobbnak a délelőttöt tartották, de mindenképpen még napnyugta előtt kellett költözködni, mert az éjszakai költözés hagyományosan rossz előjelnek számított. A költözés napján csak csupa jó dolgot volt szabad mondani, a családtagoknak tilos volt a kiabálás és a harag, valamint a gyerekeket sem volt szabad megverni. Ez a család egysége utáni vágyat szimbolizálta, valamint azt, hogy olyan édes életet szeretnének mindnyájuknak, mint az imént fogyasztott méz, illetve édességek. Manapság azonban az emberek csak nagyon ritkán költöznek a hagyományok előírásai betartva, már csak azért is, mert szinte teljesen el is felejdték őket. Végül is a legfontosabb dolog megbízható, lelkiismeretes költöztető céget találni. Költözés után pedig gyakorivá vált a kollégák és barátok meginvitálása egy kis ünnepi vacsorára, amolyan lakásszentelőre.

