Géza és Csaba május 5-én indult a szegedi Széchenyi tértől és július 2-án délben érkezett meg a Peking központjában lévő Tienanmen térre. Az ulánbátori egynapos kitérőn kívül, ahol a barátjukat látogatták meg, összesen 58 napon át kerekeztek, s tettek meg 10400 kilométert. Az út során sok nehézséggel találkoztak, ahogy Géza, kettejük közül a beszédesebb mesélte.

„A legnehezebb az időjárás, mert a hegyekben hideg volt. Volt ahol 5 fok volt, és egész nap láttuk a leheletünket, 10 fok fölé nem is ment egész nap. Ilyen helyeken jöttünk át, és közben egész nap esett az eső. Ez az eső a legrosszabb. Teljesen átáztat, és hogyha nincs is igazán hideg, akkor is fázik az ember az eső miatt, és minden cucca vizes. És hogyha este ebben a vizesbe kell lefeküdni, akkor az megint csak nem jó. Tehát, hogyha nem találunk olyan helyet, ahol szárazon tudunk aludni, akkor úgy kell az éjszakát is átvészelni, és ez nagyon nehéz. Tehát az időjárás az, ami a legkeményebb" - mondta Géza.

Egy ilyen hosszú utazás nemcsak az embert, de a kerékpárokat is próbára teszi.

„A következő, ami minket nagyon érint az az út - hogy milyen a minősége az útnak. Magyarországon ismertük az utakat. Nem nagyon rosszak, ki lehet kerülni azt az egy-két úthibát. Ukrajnában már rosszak az utak. Oroszországban hasonló Ukrajnához, de Szibériának egyes részein katasztrofális, tehát szinte nincs út. Nem is tudom, hogy közlekednek rajta. A kamionok össze-vissza mennek rajta, keresik az utat a sárban és a kövek között. Ott kellett nekünk is biciklivel menni. És öttel vagy nyolccal mentünk, lépésben haladtunk. Az út a másik, ami nagyon nehéz, és akkor utána jönnek a hegyek. Tehát azokat mind meg kell mászni. Minimális volt, ami sík. A Góbi sík, de a Góbi meg a másik nehézség, mert ott megint nincs út. Tehát a mongol szakaszon nincsen út, ott megint keresni kell. Vagy süllyed a bicikli, vagy ahol nagyon kemény, ott pedig nagyon rázós, nagyon rezonál. Ezek jönnek így sorban."

Nehéz volt az út, ám a testvérpár összefogottsága átsegítette őket a problémákon.

„Úgy érzi az ember, hogy csak engem ver az Isten. Tehát itt megyek Szibéria közepén, teljesen egyedül, teljesen magamra hagyva. Ha viszont ketten megyünk, akkor az lelkileg, pszichésen is könnyebb. Könnyebb elviselni az összes viszontagságot. És amikor az egyik van mélyponton, akkor valószínű, hogy a másik nincs, és attól tudunk előre haladni, és fordítva ugyanez igaz" - így Csaba, a fiatalabbik testvér.

Hallgatóink biztosan kíváncsiak arra, hogy Gézáék például hogyan szerezték be az élelmet és a vizet az út során.

„Mindenhol más módon kell ezt beszerezni. Ukrajnában keresztül megy az út a falvakon, és a falvakban vannak boltok. Oroszországban az utak úgy mennek, hogy lekötő utakon vannak a falvak, és az utak mentén csak cafék, kiséttermek vannak a kamionosoknak, és oda lehet betérni. De ezek nagyon távol vannak egymástól. Akkor Mongóliában nagyon ritkán vannak a települések, és ott ezek a cafék sincsenek, tehát ott meg várostól városig tele kell pakolnunk a cuccunkat, hogy legyen két-három étkezésre való ételünk. Volt amelyik ránk penészedett, és romlottan kellett megegyük, mert egyszerűen a Góbiban nem volt más ennivalónk. Kína viszont újra egyszerűbb egy kicsit, mert itt is a településeken keresztül mennek az utak és itt az út mentén is vannak ilyen bódésorok, ahol árulják a meleg ételt, meg a hideget is - sűrűbben lakott rész, ez megint egy kicsit egyszerűbb."