Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Nie Er
2012-11-07 17:30:50 CRI

2011-ben ünnepelték a kínai proletár zeneszerzés egyik legfontosabb alakja, Nie Er születésének 100. évfordulóját.

Nie Er nem egészen két és fél éves filmzeneszerzési pályafutása során termékeny volt a zeneszerzésben, a filmzenei kritikában és elméletben, munkái a kínai filmzenei irodalom értékes kincsei.

Nie Er azonban nem csak a filmzenében volt jártas, hanem kivette részét a filmgyártás összes részfolyamatából is, a vállalaton belül mindenütt feltűnt a tevékeny személyiség sziluettje.

1933-ban jelent meg első filmzenei munkája, Az anyaság fénye című film Bányanyitás című betétdala.

1935 nyarán Japánból küldte haza a Fiúk és lányok a viharban című film főcímdalát, Az Önkéntes Hadsereg indulóját.

Két és fél év alatt Nie Er 15 filmzenét szerzett, az egész életében alkotott összesen 35 mű 43 százalékát.

Amikor filmzenével kezdett foglalkozni, Nie Er két fordulóponttal szembesült a filmiparban.

Egyrészt 1931-ben a világtrendet követve, Kínában is megjelent a hangosfilm. Másrészt 1932-ben volt a kínai baloldali filmgyártás hajnala.

1927-ben jelent meg az Egyesült Államokban a világ első hangosfilmje, A dzsesszénekes.

Kínában 1930-ban kezdődött meg a hangosfilmgyártás, és 1931-ben került napvilágra az első kínai hangosfilm, Az énekesnő bazsarózsája, amely A dzsesszénekeshez hasonlóan a művésznő életét mutatja be.

Az 1931-es Útmenti vadvirágokban már kifejezetten a filmhez készültek dalok.

Nie Er 1933-ban a filmes zeneszerzők első generációjához csatlakozott.

1932-ben a japánok betörtek Kínába. Miután január 28-án Sanghajban a kínaiak fellázadtak a japánok ellen, felerősödtek a kínai nemzeti érzelmek.

Egyrészt a nagy filmgyártó vállalatok sok veszteséget szenvedtek, másrészt a korábban főleg fantasztikus történeteket bemutató kínai filmipar óriási változásokon ment keresztül, és megkezdődött a baloldali szellemiségű filmgyártás.

Nie Er akkor került a filmszakmába, amikor a baloldali művészeti szervezetekből elkezdtek oda áramlani az alkotók.

Kínában a forradalmi zeneszerzés az 1930-as években jelent meg, úttörői elsősorban Nie Er és Xian Xinghai, valamint Lü Ji, He Lüting, Zhang Shu és Ren Guang voltak.

Nie Er élete és munkássága

Nie Er híres kínai zeneszerző, 1921. február 14-én Yunnan tartomány Kunming városában született. 1918-ban bejutott a kunmingi tanárképző főiskola mellett működő általános iskolába. Gyermekkorában már szerette a zenét, szabad idejében bambuszfurulyán, huqinon, sanxianon és yueqinen (mind a három kínai hagyományos fúvós hangszer) tanult játszani. 1925-ben bejutott a Yunnani 1. számú Egyesült Középiskolába, ahol kapcsolatba került az Internacionáléval és proletár gondolkodással. 1927-ben bejutott a Yunnani 1. számú Tanárképző Főiskolába, barátaival megalakította a „99 Zene Társaságot". Gyakran vettek részt zenei és operaelőadásokon. A főiskolán hegedűn és zongorán tanult játszani.

1930 decemberében Nie Er Sanghajban csatlakozott az „Imperializmus Elleni Nagy Koalíció"-hoz. 1931 márciusában a Világ Hold Opera Társulatban hegedűn játszott. Önmagát képezte összhangzattanból és zeneszerzésből. 1932 áprilisában megismerkedett Tian Hannal, akin keresztül kapcsolatba került a baloldali művészeti körrel. 1932 augusztusában Pekingbe utazott, ahol részt vett a Baloldali Drámaírók Szövetsége és a Baloldali Zenészek Szövetsége által rendezett előadásokban és tevékenységekben, ugyanakkor Tonovtól tanult zongorjátékot. Ugyanazon év decemberében visszatért Sanghajba.

Ezután Nie Er az Egyesült Kína Filmgyártó Vállalatban dolgozott. Baloldali zenei, drámaírási, filmes tevékenységeknek szentelte magát, ugyanakkor zenekritikákat is írt. Tagja volt a Szovjet Baráti Társaság zenei csoportjának és a Kínai Baloldali Drámaírók Szövetsége zenei csoportjának. Nie Er kezdeményezésére alakult meg a „Kínai Újzenék Akadémiája".

1933-ban Nie Er megalkotta a „Bányanyitás dalát" és az „Újságárus dalát", amelyek nagy benyomást keltettek az emberekben. 1937 áprilisában Nie Er szerződött az EMI Vállalattal, Ren Guanggal együtt elnökölte a zenei osztályját. Ebben az időszakban néhány proletár dalt készítettek, például a „Nagy út dal", az „Úttőrők", a „Diplomások dala", a „Kikötőmunkások dala", a „Haladó dal" című opuszokat, valamint egyes kínai hagyományos hangszeres zenéket, például az „Aranykígyó tánc", a „Zöld tó tavasszal kora reggelben"-t. 1935-ben alkotta a „Mei asszony zenéje", a „Falusi lány a határnál", az „Önvédelem dala", valamint a leghatalmasabb művet, a „ Nemzetőr indulót", amelyet az új Kína kikiáltása után a kínai himnusznak választottak ki.

1935 április 18-án Nie Er Tokióba érkezett. Japánban kutatta a japán zene, drámaírás, és film fejlődését, és ismertette a kínai zene fejlődését. Július 17-én azonban tragikus hirtelenséggel elhalálozott. Mindössze 27 éves volt.

Nie Er alkotói korszaka mindössze két év volt, ám 8 filmnek, 3 drámának és egy táncjátéknak írta meg a fő zenéjét vagy kísérőzenéjét, valamint népzenét és dalt is alkotott. Összesen 41 alkotása maradt fenn.

A Kínai Népköztársaság himnusza az önkéntesek indulója, amely 1935-ben született. Szövegét Tian Han drámaíró írta és Nie Er, az új kínai zeneművészeti mozgalom beindítója zenesítette meg. A Viharos harc résztvevői című film főcímdala volt. A film arról szól, hogy a japán agresszorok 1931. szeptember 18-án katonai támadást indítottak Északkelet-Kína ellen, utána meg is szállták ezt a kínai országrészt. A kínai nemzet létét fenyegető időszakban számos értelmiségi a frontra vonult és hősiesen harcolt a japán betolakodók ellen. A filmmel együtt az egész országban ismert lett a dal.

(Szerkesztette: Zhao Jing)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China