A Ming-dinasztia uralkodásától (1368-1644) kezdve Kína a feudális társadalom végső szakaszába jutott. A korszak építészete megmaradt a Song-dinasztia idején használt vonalaknál és formáknál, nincs nyilvánvaló változás, az épületek tervezésénél pedig fontosnak tartották a látványos méreteket.

A várostervezés, a pavilonok és a paloták építésmódja jó példaként szolgált az utódok számára. A Ming-dinasztiától tanulta meg a várostervezést és karbantartást Peking és Nanjing, amely idáig a legjobban megőrzött és a legnagyobb méretű ősi városa Kínának. A Qing-dinasztia palotái szintén a Ming-kori építmények alapján épültek, bővültek vagy tökéletesedtek. Az akkori Pekinget az előző dinasztia városképének alapján renoválták. Három részre oszlott a város: a külvárosra, a belvárosra és a császári várra.

A Ming-dinasztiában továbbra is nagy erővel építették, bővítették az óriási védelmi erődöt, a Nagy Falat. A Nagy Fal számos jelentős szakaszát téglákból építették, amely a legfejlettebb építészeti technika volt ebben az időben. A Ming-kori Nagy Fal keletről a Yalu folyó partjáról indul és Kansu tartomány Jiayu bástyájánál ér véget. Hossza 5660 kilométer. A Shanhai és a Jiayu, valamint több nevezetes bástya sajátos, kiváló műnek számít a kínai építőművészetben.

Illusztráció: a Nagy Fal

Ebben az időszakban az épületek berendezése és díszítése különböző anyagokból készült; egyebek közt téglát, követ és kemény fát használtak. A tégla az egyszerű emberek fő építőanyaga lett a házépítéseknél.

A Ming-dinasztia idején fejlődött a kínai épületegyüttesek elrendezése. A nanjingi Xiaoling síregyüttes és a pekingi 13 ming-kori sírtelep elrendezése és földrajzi fekvése arra utal, hogy annak idején a komoly hangulat megteremtésére törekedtek.

A Ming-dinasztiában aranykorát élte a földjóslás, mely a kínai építészettörténetben különleges kulturális jelenségnek számított és hatott az utókorra. Mindazonáltal a Ming-dinasztia bútorai nagyon népszerűek lettek szerte a világon.