Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Az angol királynő és a kínai három tenor
2012-11-23 17:29:19 CRI




A napokban a londoni Royal Albert Hallban tartották a századik Royal Variety Showt, amelyet 1912-ben V. György brit király alapított.

Az évente november végén vagy december elején Nagy-Britannia különböző színházaiban megrendezett eseményen II. Erzsébet brit királynő most 34. alkalommal vett részt.

Különösen nagy előkészületek előzték meg az eseményt, ugyanis a királynő idén ünnepelte trónra kerülésének hatvanadik évfordulóját.

A 86 éves uralkodó személyesen részt vett a 141 éves, brit nemzeti kincsnek tekintett Royal Albert Hallban megrendezett mulatságon.

Az esten még olyan művészek léptek fel, mint a Robbie Williams, Neil Diamond, Kylie Minogue, Girls Aloud, One Direction és Alicia Keys.

Ezután a három tenor egyike, Placido Domingo lépett színpadra, és így szólt a közönséghez:

„Bejártam az egész világot, és nem kevés énekhangot hallottam már. Pekingben rátaláltam a kínai három tenorra. Ez alkalommal olyan messziről ide látogattak hozzánk, ezért szeretném bemutatni őket minden jelenlévőnek és a királynőnek."

A kínai három tenor először lépett fel ezen a nagy becsben tartott helyszínen.

Olasz és kínai nyelven adták elő Az én Napom és a Fengyangi virágdob című dalműveket, amelyeket a közönség viharos tapssal jutalmazott.

A brit Royal Variety Showban most először hangzott el kínai népdal.

Az én Napom című dalmű elhangzása után a hongkongi Warren Mok angolul szólt a közönséghez:

„Egy kínai, Anhui tartományból származó népdalt fogunk most énekelni Önöknek, címe: Fengyangi virágdob. Ez egy nagyon izgalmas népdal."

Az előadás alatt kínai tájakat lehetett látni a háttérben. A gyönyörű képsorok és a kínai három tenor humoros, közvetlen fellépése a királynőt is óhatatlanul tapsolásra ösztönözte.

A képernyőn lehetett olvasni a dalszöveg angol fordítását. Az egyes szakaszok között az énekesek viccesen utánozták a lovaglási táncot.

A brit királynő a kínai népdalok ütemére tapsolt. Ezzel a kínai három tenor, azaz Dai Yuqiang, Wei Song és Warren Mok sikerrel teljesítettek a nyugati főáramban tett első, bemutatkozó lépésükben.

Az előadás után a kínai három tenort személyesen fogadta II. Erzsébet, aki miután kezet fogott velük kijelentette:

„Mindenkinek nagyon tetszett a maguk előadása."

Fontos mérföldkőnek számít ez az előadás a kínai három tenornak. Peking város tanácsának propaganda osztálya támogatása és iránymutatása mellett a Kínai típusú világváros nevű célkitűzés keretében. Minden lehetőséget megragadnak, hogy népszerűsítsék őket a brit piacon.

Idén július 24-én a három művész egy híres brit magántelevízió This Morning című műsorában, ahol 8 perces interjút adtak. Ez volt az első alkalom a televíziós csatorna 57 éves történetében, hogy kínai művészeket hívnak a műsorba.

A kínai három tenor ezen kívül még nyáron fellépett a londoni Pekingi Kulturális Hét megnyitóján és a 2012-es Edinburghi Fesztiválon.

(Írta/fordította: Zhang Lixiazi)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China