Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
A Kínai Filharmonikus Zenekar lemezsorozata
2013-01-24 14:54:40 CRI
December 7-én a Kínai Filharmonikus Zenekar a pekingi Szun Jat-szen park koncerttermében adott koncertet, amelyet nagy várakozás előzött meg. A koncertet követően ünnepélyes keretek között bemutatták a zenekar új, CPO Live című, 100 CD-lemezes sorozatát. A Kínai Filharmonikus Zenekar vezetője, Yu Long, Li Nan helyettes vezető, valamint a lemez producere, a Daren Yidian Hanglemez Vállalat hangmérnöke, Liu Da a híres televíziós műsorvezető, Bai Yansong oldalán vezette le a lemezbemutató ceremóniát.

A 2012 szeptemberi zenei szezonkezdetkor a Kínai Filharmonikus Zenekar a lemezkiadó vállalattal közösen jelentette be a hírt, hogy hamarosan új lemezsorozatot jelentet meg a zenekar.

Miután ez megvalósult a projekt, és a 105 koncert 213 zenedarabját tartalmazó kiadvány elérhetővé lett a nagyközönség számára, nem kis megdöbbenést keltett.

A sorozatban szereplő koncertfelvételek legnagyobb részét 2008-tól kezdték rögzíteni, emellett tartalmazza a korábbi évek klasszikussá vált felvételeit is.

Nyomon követhető tehát a Kínai Filharmonikus Zenekar fejlődése.

A sorozat napvilágra kerülése előtt már óriási érdeklődés övezte azt a zenekedvelők részéről, és egyikük úgy nyilatkozott, hogy a hozzá hasonló zenerajongóknak számos szép emléket szereztek a zenekar estjei.

Éppen ezért örömteli számára, hogy azok a jó kritikát kapott koncertek, amelyekre sajnos nem juthatott el, most hanglemez formájában elérhetőek lettek.

Így nem csak hogy újraélheti a legemlékezetesebb koncerteket, de be is pótolhatja az elmaradásait.

A Kínai Filharmonikus Zenekar, és tágabb értelemben a kínai szimfonikus zene nézőpontjából a lemezsorozat fontossága abban rejlik, hogy rögzíti annak fejlődéstörténetét.

Az utóbbi tízegynéhány évben volt a leggyorsabb a kínai szimfonikus zene fejlődése.

A jó nevű, nagy hagyománnyal rendelkező zenekarok megújultak, és nagyon sok új zenekar alakult, amelyek szép sikereket értek el.

Sajnos azonban a kínai szimfonikus zenekarok közül kevesen adtak ki lemezt. A Kínai Filharmonikus zenekar száz CD-lemezes sorozata kétségkívül fontos hiánypótló ezen a téren. A művek között talán meglepetést okoz, hogy szerepel Wagner teljes Trisztán és Izoldája, Bruckner negyedik, nyolcadik és kilencedik szimfóniája, Mahler több szimfóniája, valamint Handel egyik operája.

Ezek a művek korábban egyik kínai szimfonikus zenekar lemezén sem jelentek meg. Egy lemezgyűjtő, akinek több mint tízezer lemez van a birtokában, elmondta, hogy nem csupán a kínai előadók miatt érdemes megvásárolni a lemezsorozatot, hanem olyan felvételekért is, mint a Klaus Weiser vezényelte Trisztán és Izolda, vagy az Okko Kamu vezényelte Bruckner negyedik szimfónia.

Ezek a felvételek minden bizonnyal a kínai zenerajongók érdeklődését is felkeltik. Bai Yansong műsorvezető az ünnepségen kijelentette: „Ha csupán azért vásároljuk meg a lemezsorozatot, hogy támogassuk a hazai lemezkiadást, ennek nem lenne sok értelme. De a lemezek meghallgatása által részünk lehet a színtiszta zenei élményben, amely a legkevésbé sem marad el a hasonló nemzetközi zenekarok teljesítményétől, és ez ennek a sorozatnak az igazi értéke."

(Szerkesztette: Hao Yue)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China