Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Jian Wang
2013-02-01 17:09:39 CRI

2013. január 27-én Lin Daye vezényelte a Kantoni Szimfonikus Zenekar koncertjét a Xinghai Hangversenyteremben.

A két díszvendég Jian Wang csellóművész és Wang Zheng oboaművész volt.

Jian Wang kínai származású csellóművészt sok szál fűzi a Kantoni Szimfonikus Zenekarhoz.

A Xinghai Hangversenyteremben számos alkalommal adott elő klasszikus csellódarabokat.

Nem mindennapi technikai tudása és megkapó előadása egészen a hatása alá vonta a közönséget.

Jian Wang idén még valószínűleg szólókoncertet is fog adni Kantonban.

Jian Wang zenészcsaládba született. Négyéves korában édesapja, Wang Shutang kezdte csellózni tanítani.

Kilencévesen felvételt nyert a Sanghaji Konzervatóriumba. Két évvel később már a Sanghaji Szimfonikus Zenekarral együtt adta elő Saint-Saëns csellókoncertjét.

Tízéves korában Isaac Stern világhírű amerikai hegedűművész Kínában járt, és dokumentumfilmet készített Maótól Mozartig címmel, amelyben szerepelt Jian Wang is. A film később Oscar-díjat nyert, így az egész világon ismertté lett Jian Wang is.

Tizenhárom éves korában Jian Wang kamarazenekarával az Egyesült Államokban turnézott több mint 50 helyszínen, és a jó kritikákat követően Japánba és Hongkongba is meghívást kaptak.

1985-ben a tizenhat éves Jian Wang a Yale Egyetemen tanult Aldo Parisot nagyhírű csellóművésztől.

1988-ban végzett az egyetemen, és teljes ösztöndíjjal a New York-i Juilliard Schoolban folytatta tanulmányait.

1987 februárjában először tartott szólókoncertet a Carnegie Hallban és a Jeruzsálemi Zenei Központban. Lelkes fogadtatásban részesült és kritikai sikert aratott.

1989-ben az American Music folyóirat kiemelkedő ifjú zeneművésznek titulálta Jian Wangot.

Eddig a világ több mint harminc országában koncertezett és a világ számos neves hangversenytermében nyomot hagyott.

Jian Wang gyakran dolgozott együtt kínai zenészekkel. A Kínai Szimfonikus Zenekarral először 1987-ben turnézott az Egyesült Államokban.

Japánban és Hongkongban először 1999-ben adott szólókoncertet.

A Sanghaji Szimfonikus Zenekar első európai turnéjára is meghívást kapott 1992-ben.

A január 27-i koncerten Jian Wang egy több mint négyszáz éves olasz Amati csellót használt.

A Kantoni Szimfonikus Zenekarral kínai és külföldi műveket adtak elő.

Ernest Bloch svéd-amerikai zeneszerzőtől játszották a Schelomo című csellóra és zenekarra írt versenyművét, azaz a héber rapszódiát.

A Hunan tartományban született Wang Zheng oboaművész a kantoni zenekedvelők számára egyelőre kevésbé ismert zenész. Gyermekkorában felismerték tehetségét, és egyetemi diplomája megszerzése után a világ első vonalába tartozó zenekarokkal dolgozott együtt.

A texasi Kingsville-i Ifjúsági Előadóművészek Versenyén első díjat szerzett.

A koncerten Wang Zheng Chen Qigang A tao érzése című művét adta elő.

(Szerkesztette: Zhang Lixiazi)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China