"Közülünk Göncz Árpád magyar köztársasági elnök, író a rangidős.

Beszélgetésünkkor kissé meglepett, hogy az elnök úr tágra nyílt szemekkel hallgatta, ahogy beszélek. Arcára csodálkozással vegyes öröm ült ki.

Miután befejeztem a mondandómat, ő is mondott néhány gondolatot. A megbízólevél átadása után a protokoll szerint a négyszemközti beszélgetés következett az elnök úr dolgozószobájában. Ide már nem kísért minket tolmács.

Göncz Árpád előrement a szobába. Ahogy beléptem, az elnök úr majdnem hogy futva sietetett hozzám a szoba túloldalától; kezet ráztunk, szinte magához ölelt. Izgatottan kérdezte, hogy „Fiam, hol tanultad a magyar nyelvet?!" Göncz Árpád szemében én még fiatalnak számítottam, pedig akkor már több mint 50 éves voltam… Miután választ adtam neki, nem fogja kitalálni, hogy mit mondott nekem az elnök úr! „Egy hatalmas, több mint egymilliárd fős ország nagykövete a mi aprócska, tízmillió fős országunk nyelvén ilyen tökéletesen adta át vezetőjének jó kívánságát! Ez nagyon szép gesztus!"

Göncz Árpád ezzel szinte azonnal személyesebb légkört teremtett, megszűnt a protokolláris távolság. Ettől kezdve nagyon jó kapcsolatot ápoltam az elnök úrral.

Egy alkalommal váratlanul az elnök titkára hívott telefonon, hogy átadja Göncz Árpád üzenetét: másnap kíséret nélkül érkezik az elnök úr és felesége hozzánk, és azt kérte, hogy ha lehet, csak én és feleségem fogadjuk őt. Akkor úgy éreztem, hogy talán ez jó lehetőség lesz arra, hogy kötetlenebb beszélgetést tudjunk folytatni. Korábban abban maradtunk az elnök úrral, hogy hivatalos helyzetben elnök úr őexcellenciájaként és nagykövet úrként szólítjuk egymást, nem hivatalos eseményen pedig Árpi bácsinak és Pepikének. Aznap az elnök és felesége négy órát töltött a nagykövetségünkön; a kint várakozó kísérőknek külön harapnivalót készítettünk. Egy elnök látogatása - különösen a nagykövetségen - sohasem volt ilyen hosszú. Az alkalmat kihasználva sokat beszélgettünk sok különböző témát érintve.

Nem sokkal később kínai látogatásra hívtuk az elnök urat. 1994. augusztusban vagy talán szeptemberben látogatott Göncz Árpád Kínába. Útja során végig nagy érdeklődést mutatott Kína iránt. Nagyon jól elbeszélgetett Jiang Zeminnel is. Jiang kínai elnök nagyon művelt ember, aki Göncz Árpádnak Tang-dinasztia korabeli verseket mutatott, ami persze fárasztó munka volt a tolmácsnak. A xi'ani múzeumban az elnök úr az eredeti terv szerint húsz percet töltött volna, ám végül ebből egy óra lett. Az elnök kínai látogatása nagy hatást gyakorolt a kínai-magyar kapcsolatokra. Kínai útját nem sokkal később meghívással viszonozta. Jiang Zemin kínai elnök a következő év augusztusában látogatott Magyarországra. A két ország legmagasabb rangú vezetője tíz hónapon belül tett kölcsönös látogatást, amelyre ritkán van példa a diplomáciában. Ez volt az első alkalom a kínai-magyar diplomáciai kapcsolatfelvétel óta, hogy a két ország elnöke látogatást tett a másik országban. Létrehoztuk a Magyarul Beszélő Nagykövetek Klubját, amelynek tagjai olyan külföldi nagykövetek, akik magyarul is tudnak.

A klubtalálkozókra rendszeresen meghívunk egy magyar tisztviselőt; elnökök, miniszterelnökök, külügyminiszterek, miniszterek jártak nálunk. Klubunk hivatalos emberek nem hivatalos találkozója, ahol minden résztvevő saját országának álláspontját képviselve szélesebb területet érintve fejtheti ki véleményét több témában.

Távozásomkor két búcsúpartit is rendeztek. Az egyik a hivatalos búcsúztatás volt, a másikat pedig a Magyarországon élő kínaiak szervezték. Aznap este én is nagyon meghatódtam, és ők is nagy szeretettel köszöntek el tőlem. Jól emlékszem egy hszincsiangi ujgur lányra, aki egy pohár sörrel a kezében énekelt egy pohárköszöntő dalt, közben táncolt, mögötte pedig ott sorakoztak a vendégek, hogy sorban koccintsanak velem. Egyik poharat követte a másik. Még néhány könnycsepp is kicsordult a szememből. Korábban sohasem fordult elő velem, hogy ilyen helyzetben elsírtam magam. Úgy éreztem, hogy honfitársaim külföldön is barátjukként tekintettek rám, és én is hasonlóképp gondoltam rájuk. Ezt a kötödést nagyra becsültem, mert ők nemcsak nagykövetként, tisztviselőként viseltettek irántam, hanem barátjukként is. Ez egy igazi szép emlék az életemben.

Nagyon örülök, hogy a Kínai Nemzetközi Rádiónak adott nyilatkozatomban alkalmam nyílt harmincéves diplomáciai pályafutásom bemutatására, különös tekintettel arra a több mint húsz évre, amit Magyarországon töltöttem. Visszatekinthettem az elmúlt évekre, munkámra, és megemlékezhettem barátaimról. Ebből az alkalomból innen, Pekingből azt kívánom, hogy a távoli Budapesten élő barátaim jó egészségnek örvendjenek; minden jót kívánok nekik. Remélem, hogy még lehetőségünk lesz Budapesten, vagy Pekingben találkozni. Azt is remélem, hogy közösen további szolgálatot tehetünk a két ország közötti, a két nép közötti barátságért. Ez közös célunk és érdekünk. Köszönöm a beszélgetést! "

                                                                      Perkáta díszpolgára

          Chen Zhiliu és kollégánk, Qin Liang, vagyis Krisztina