Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Felkészülés az esős napra
2010-08-16 18:49:41 CRI

A következőkben a „felkészülés az esős napra" szólás eredetével, jelentésével, valamint a hozzá fűződő történettel ismerkedhetnek meg.

A Dalok könyve (Si King) című antológiában írtak szerint a Zhou-dinasztia alapító császára, Zhou Wuwang (i.e. 1087-1043) miután megdöntötte az időszámításunk kezdete előtti 1600-1046 között fennállt Shang-dinasztiát, három emberét, Guan Shut, Cai Shut és Huo Shut küldte a Shang-dinasztia fővárosának környékére, hogy ellenőrzése alatt tarthassa a megdöntött dinasztia befolyásos embereit. A történelem során később ők „a három ellenőr" néven lettek ismertek. Miután a dinasztia alapítója meghalt, gyermeke, Cheng Wang vette át apjának császári trónját, viszont nagybátyja, Zhou Gong gyámkodott a még gyermek császár fölött, és ezzel Zhou Gong kezébe került az ország vezetése. Ez elégedetlenséget váltott ki a három ellenőrből. Hogy ennek elejét vegye, Zhou Gong eltávozott a fővárosból, és Luo Yi városban telepedett le. Később a három ellenőr a megdöntött Shang-dinasztia Shang Zhouwang császárának fiával, Wu Genggel szövetkezve lázadást indított az új uralkodóház ellen. Zhou Gong ekkor a császár parancsára hadjáratot indított és leverte a három ellenőr lázadását. Ezután egy versében azt írta, hogy az esőzés előtt, a napos időben kell megjavítani a rossz házat, annak ablakait és ajtóit. Ha felkészültek vagyunk, akkor az intrikusok nem egykönnyen mernek a császári ház ellen fordulni. Zhou Gong figyelmeztető versét abban a reményben írta, hogy Cheng Wang császár idejében meghozza a szükséges intézkedéseket az esetleges összeesküvések megelőzésére. Cheng Wang császár szomorúan olvasta a verset, de nem hibáztatta a vers szerzőjét.

A vers a ház, az ablak és az ajtó javítását a várható eseményre történő felkészüléshez hasonlítja. Ebből eredt a „felkészülés az esős napra" szólás, amely annyit tesz, hogy időben fel kell készülni az esetleges eseményre és a feladatok ellátására.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China