Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Új kihívások előtt az első egyke-párok
2010-09-10 13:29:55 CRI

A statisztikai adatok szerint 1979-ben összesen 6,07 millió család kapta meg az "egy gyerek" tanúsítványt.

Már harminc esztendeje annak, hogy érvénybe lépett Kína családtervezési politikája, így az első egyke generációk mára már maguk is szülőkké váltak. Ők tehát az első fiatalok, akik kénytelenek megtapasztalni, mekkora nyomást jelent kettő ember számára egy gyermek nevelése mellett négy szülő eltartása.

Kínában hagyományosan az idősödő szülők gondját gyermekeiknek kell viselniük, ahogy azonban a családi szerkezetek átalakulnak, az "egyke párok" egyre kevésbé tudnak eleget tenni ezeknek az alapvetően erkölcsi, ám nagy anyagi ráfordítást is igénylő feladatoknak.

Egy Liu vezetéknevű hallgató arról számolt be a China News-nak, hogy a párválasztásnál az egyetlen feltétele az, hogy a leendő ara ne egyedüli gyermek legyen a családjában. Liu elmagyarázta, hogy szegény családból származik, mely ennek ellenére végig támogatta őt a tanulmányai során. Ha a partnere is egyke lenne, kettejüknek kellene négy szülő gondját viselni, ami túlságosan nagy vállalás a nagyvárosokban, ahol az ingatlanárak is magasak.

Az idősek gondozásának ügyét illetően néhány szakértő szerint a közszolgáltatások egy új szellemű felhasználása segíthet leküzdeni a problémát.

Xu Lin, az Északnyugati Egyetem szociális biztonság tanszékének igazgatója rámutatott, hogy Kína jelenlegi helyzetére való tekintettel a kormánynak több nyugdíjas- és gondozóotthont kell létrehoznia, illetve a helyi közösségekben jobb környezetet kell kialakítania az idősek számára.

Az egyik kísérleti program keretében tavaly decemberben indult el az első "virtuális otthon" idősek számára az északnyugat-kínai Gansu tartomány székhelyén, Lanzhou-ban. Ez az idősek otthonának egy modern változata, ahol csak fel kell tárcsázni egy számot, és máris 61 különböző szolgáltatás közül lehet választani az otthoni karosszék kényelméből: kérhető többek között a mindennapi élethez ellátás, orvosi vizit, házimunka, pszichológiai és jogi tanácsadás is.

A hagyományos kínai felfogás miatt népszerűek lehetnek ezek a fal nélküli idősotthonok, Kínában ugyanis a mélyen gyökerező gyermeki gondoskodás szokása miatt nem szívesen küldik otthonokba a szülőket, nagyszülőket.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China