Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Kína már a világ 5. legnagyobb befektetője II.
2010-09-19 17:06:42 CRI

China surges to 5th largest global investor

Ám ahogy egyre több kínai vállalat fektet be külföldön, a kínai tőke elleni akadályok is sokasodnak, erősödött a protekcionizmus. Fan Chunyong, a kínai ipari tengerentúli fejlesztési és tervezési szövetség (China Industrial Overseas Development and Planning Association) megbízott vezetője elmondta, hogy a kihívások nem lesznek kihatással az ODI növekvő tendenciájára. „2013-ra Kína ODI-je el fogja érni a 100 milliárd dollárt, a kumulált kínai befektetett tőke pedig az 500 milliárd dollárt."

A minisztérium közleménye szerint 2009 végéig 13000 kínai vállalat a világ 177 országában vagy régiójában fektetett be, a kínai tőke legnagyobb része az ázsiai—csendes-óceáni térségbe irányult. Európa és Afrika a második, illetve harmadik legnagyobb fogadója volt a kínai befektetéseknek.

A számokból az is kiviláglik, hogy több kínai vállalat összpontosított a fejlett országokra és a feltörekvő piacokra. 2010 első félévében az Egyesült Államokba és az Európai Unióba irányuló kínai beruházások robbanásszerűen nőttek: éves bázison 360, illetve 107,2%-kal. Az ASEAN-országokba irányuló befektetések 125,7%-kal, az Oroszországba érkező kínai tőke volumene 58,5%-kal nőtt. Jinny Yan, a Standard Chartered Shanghai közgazdásza az Európai Unióba irányuló kínai befektetések további növekedését vetítette előre az európai adóssági problémák miatt.

Az FDI tekintetében pedig Shen már idénre várja a 100 milliárd dolláros magasságot, mivel Kína fogyasztási kapacitása fokozatosan erősödik, és mert kifizetődnek a nyitott és átlátható befektetési környezet kialakításáért tett erőfeszítések. A beruházási környezet „rosszabodásáról" szóló külföldi vállalkozói panaszokra reagálva elmondta: „Ez annak a jele, hogy a külföldi vállalatok egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a kínai piacnak". Az Európai Kereskedelmi Kamara múlt csütörtöki jelentése megállapítja, hogy Kína haladást ért el befektetési környezetének javításában, de még többet kell tennie, különösen a piaci hozzáférés és a szabályozások területén.

Míg tavaly a külföldi működő tőke beruházások összvolumene világszerte 40%-kal esett vissza, Kína mindössze 2,6%-kal fogadott kevesebb tőkét, mint 2008-ban - az UNCTAD adatai szerint - , ezzel Kína maradt a második legnagyobb tőkefelvevő az Egyesült Államok mögött. 2010 első hét hónapjában 58,35 milliárd dollárnyi FDI érkezett Kínába, 20,7%-kal több, mint 2009 azonos időszakában. Júliusban 29%-os növekedést mértek szintén éves bázison.

Zhan Xiaoning, az UNCTAD befektetési és vállalkozási részlegének igazgatója kijelentette, hogy Kína vitte a vezető szerepet a külföldi működő tőke globális újjáéledésében, azzal együtt is, hogy a globális FDI-növekedés nem sok okot adott az optimizmusra.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China