A francia kormány 2010 áprilisában úgy döntött, hogy idén április 20-tól a Franciaországban értékesített cigaretta csomagolásán elrettentő képeknek kell szerepelniük. Az intézkedéstől azt várják, hogy ez visszatarthatja a fogyasztókat a vásárlástól. Több cég már a határidő előtt az új csomagolással kezdte értékesíteni termékeit.
A statisztikák szerint összesen 13,5 millió dohányos van Franciaországban, ez a francia lakosság 20 százaléka. Évente 200 ezerrel nő a dohányzók száma, akiknek többsége fiatal. A franciák átlagosan 13 évesen kezdenek dohányozni. Yves Martinet, a Francia Nemzeti Dohányellenes Bizottság vezetője a Le Figaro című napilap interjújában jelezte, hogy a cigaretta csomagolásán látható elrettentő képeknek az a célja, hogy visszatartsa a dohányzókat, különösen a fiatalokat.
A cigaretta csomagolásán szereplő elrettentő képek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásainak egyike. Az ajánlás szerint a képeknek színesnek kell lenniük.
2000 óta a vizsgálatok kimutatták, hogy az elrettentő képek láttán a dohányosok egyharmada fontolja, hogy leszokik a dohányzásról.
Yves Martinet jelezte, reméli, hogy Franciaország a lehető leghamarabb további megfelelő intézkedéseket hoz a dohányzás visszaszorítása érdekében.





