Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Kínai népzenészek – a Qingmei Jingyue együttes
2011-06-24 18:39:34 CRI

A Qingmei Jinyue kínai népzenét játszó kamaraegyüttes. A nevük a zenekar négy tagjának nevéből származik. Mindenki nevéből egy írásjegyet választották ki, majd ebből alkották a Qingmei Jingyue nevet. Az együttes tagjai: Fan Weiqing (zheng nevű húros-pengetős hangszer), Yu Hongmei (erhu, kéthúros hegedű), Yang Jing (pipa nevű pengetős hangszer) és Liu Yuening (yangqing nevű hangszer).

A zenekar először 1996-ben, Pekingben tartott koncertet, amely nagy tetszést aratott. Még abban az évben elkészítették a Napnyugat óda című lemezt.

Fan Weiqing a Kínai Rádió Nemzeti Zenekarának tagja, a kínai zheng nevű hangszer szövetségének tagja. 6 éves korától kezdődően tanul zhengen játszani. 10 éves korában megnyert egy országos gyermek és ifjúsági hangszeres versenyt. 1991-ben jó tanulmányi eredménnyel bejutott a Központi Zenei Főiskolára. 1995-ben lett a Kínai Rádió Nemzeti Zenekarának tagja. Fan Weiqing előadási stílusa elegáns, a zheng nevű hangszeren kitűnően tud játszani mai zenedarabokat is. Fellépett Európában, az Egyesült Államokban, Délkelet-Ázsiában, illetve más országokban és térségekben is. Qinsangqu, Lampionünnep és Yuzhou Changwan címmel készített CD-ket. 2002 júliusában a kínai kulturális minisztérium által szervezett első Országos Gyermek és Ifjúsági Művészeti Verseny bírája lett.

1 2 3
Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China