Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
A pekingi várostengely fel szeretne kerülni a világörökségek listájára
2011-09-08 19:02:30 CRI

A mai pekingiek számára a Di'anmen (a Földi béke kapuja, ahol a Dob- és Harang-torony fekszik) nemcsak egy hely neve. A régi pekingi vár 4 fő kapujának egyikeként, a Di'anmen olyan fontos volt, mint a Tian'anmen, a Donghuamen és a Xihuamen. Peking jellegzetes keleti ősi város, amelyet egy észak-déli irányú tengely mentén építettek fel. A város központját a Ming-dinasztia idején épült császári palota, azaz a Tiltott Város uralja. A tengely a császári palota első és hátsó bejáratán, főbb csarnokain vezet át. A palota legnagyobb csarnokában, a Taihecsarnokban a trónszék éppen a tengelyen helyezkedik el. A tengely két oldalán az épületegyüttesek szabályosan követik egymást. Az észak-déli irányú tengelyen 9 kapu található: a Yongdingmen, a Zhengyangmen, a Tian'anmen, a Duanmen, a Wumen, a Taihemen, a Qianqingmen, a Shenwumen és a Di'anmen.

Idén júniusban Peking pályázatot nyújtott be az UNESCO-hoz, amelyben kérte a pekingi várostengely építményeinek felvételét a világörökségek listájára. Tudósítónk arról értesült, hogy a pályázat pozitív elbírálása érdekében Pekingben megkezdődött a régi épületek felújítása. Erre évente körülbelül 150 millió jüant fordítanak majd.

A Yuan-dinasztia idején határozták meg a jelenlegi várostengelyt, amelyen a Ming- és a Qing-dinasztia alatt sem változtattak. A hagyományos pekingi várostengelyt a világ városépítészeti kultúrája területén történelmi csodának tartják. Történelmi okok miatt nem megfelelően védelmezték a pekingi régi várost, ezért mára jelentősen megváltozott a hagyományos arculata. Ma azonban már a hagyományos pekingi várostengely megfelelő védelmet élvez.

Shu Yi ismert író szerint mivel egyre több a magas épület Pekingben, ezért fokozatosan eltűnnek a hagyományos pekingi udvarházak, a „siheyuan" udvarok. A siheyuan négyszögletes alaprajzú, tágas építmény, az udvaron álló fák és a virágok nyugalmat árasztanak. A lakók jól érzik magukat ebben a környezetben. Az északi és északkeleti kínai területeken a régi lakások ilyen siheyuanek voltak. A pekingi várostengely világörökségi listára kerülése kétségtelenül még inkább elősegítené a hagyományos pekingi épületek védelmezését.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China