Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
A wenzhoui magánvállalkozások
2010-09-30 21:31:50 CRI
Zhejiang tartomány Wenzhou városában rengeteg vállalkozás működik magántőkéből. A reform és nyitás politikája óta Wenzhouban gyors ütemben fejlődik a magánvállalkozói szféra. Most a technológia-intenzív tevékenységről a tudásalapú technológiára helyeződik a hangsúly. Ennek a fejlesztésnek motorját az innováció jelenti.

2008-ban nagy visszhangot kapott a világban egy, az Egyesült Államok és Kína között indult, a szellemi tulajdonjog megsértéséből eredő per. 2008. július 10-én a három éven át tartó, 2 millió amerikai dollárt felemésztő pert egy wenzhoui magánvállalat nyerte meg. A General Protecht Group Inc. vállalatot 2001-ben alapította Chen Wusheng. Tevékenysége főleg csúcstechnológiai termékek exportjára terjed ki. A cég vezetője tudósítónknak elmondta, hogy amikor vállalatuk megjelent más országok piacán, sok nehézséggel kellett szembe nézniük. Az szabadalmi joggal élve legyőzhetők az akadályok, hiszen a piacon jelentkező kereskedelmi konfliktusok megakadályozhatják a kínai vállalkozások fejlődését.

A cég és más wenzhoui vállalatok átlendültek a 2008-as pénzügyi válságon is. Chen szerint 2008-ban vállalatának exportja körülbelül húsz százalékkal csökkent a 2005-ös adatokhoz képest, de gyorsan helyreállt a rend, és 2009-ben az export már negyven százalékkal nőtt az azt megelőző évihez képest.

„A gazdasági válság a kereslet visszaesését hozta magával, vagyis csökkent a vásárlók száma. Ámde a kínai vállalatok számára a válság üzleti lehetőségeket is jelentett. A válság után sok külföldi piacon jobban megismerték a kínai vállalkozókat, ezért a gazdaság rendeződésekor sok új ügyfelet találtak" - mondta Chen Wusheng.

A lehetőséget megragadva a wenzhoui vállalatok fejlődésének módja kezd átalakulni: hagyományos családi vállalkozásból technológia-intenzív, környezetbarát és innovációs tevékenységet folytató cégekké kezdik kinőni magukat.

A világgazdaság komplexitása miatt a jövőben Wenzhounak és a kínai magánvállalkozásoknak sok kihívással kell szembe nézniük, de az üzleti lehetőségeket megragadva és az állam támogatásával a kínai vállalatok agilis fejlesztéssel újulhatnak meg.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China