Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
A legkisebb kínai vámhivatal Yiwuban
2011-03-04 16:13:00 CRI

„A yiwui vámhivatal létrejötelét követően a cégünk forgalma 30%-val nőtt. 2008-ban már azt terveztük, hogy együttműködhetünk China Eastern, vagyis Kína Keleti Légitársasággal, de nem sikerült. A yiwui vámhivatal létrehozása után, a vámhivatal vezetője Zhang úr is hasonló kívánságot árult, hogy a nemzetközi légi járatok az árúk eredető helyét is érinthetik, így ez alkalommal sikeresen együttműködött a három fél. Tehát korában úgy működött, hogy eznap nekünk adták az árúkat, a következő napon Sanghajban kell vámnyilatkozatot adniünk, és csak a harmadik napon indulhat a szállító repülőgép, összesen legalább három nap kéne. De a szállítási légijáratok elindítása után az első napon megkaptuk az árúkat, vagy, sőt a következő nap reggel 8 óra előtt kapjuk meg, és ezen a következő napon délelőtt fél tizenkét óráig el tudjuk intézni minden szükséges papírokat a yiwui vámnál, eznap este 12 óráig már minden árú fent van a célország felé repülő gépen."

Leo egy kolumbiai üzletember, 2006-ban jött Kínába kereskedni, jelenleg Jiaxin Nemzetközi Kereskedelmi Vállalat vezetője. A yiwui vám által biztosított előnyökről így beszélt,

„Miután megérkeztem Kínába, a kezdő időszakban igen bonyolult voltak az eljárások, nekem kellett rendelni a konténert és szállítási teherautót, és kapcsolatot felvenni a vámmal, és miután a konténert átadtam a vámnak, általában Ningbo városban még egy két hetet kellett várni, utána bekerülhetett a teherhajóba. De most létrehozott Yiwuban a vámhivatal, a helyzet is teljesen változott, sokkal gyorsabb lett a szállítás, az első napon rendelem a konténert, a második napon becsomagolom a konténerbe, a harmadik vagy a negyedik napon már berakhatom a teherhajóba és útnak indulhat a teherhajó."

Emellett a nagykereskedelmi piac egészséges fejlesztése érdekében a vámhivatal nagy erővel védekezett a szellemi tulajdonjogok védelmére. Zhang Jun ezzel kapcsolatban elmondta,

„2010-ben a vámhivatal 449 szellemi tulajdonjogot sértő bünügyet derítette fel, így 20 ország 200 védőjegyét védte meg."


1 2
Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China